Budapest Airport

Egy hónap alatt 1,1 millió utas fordult meg Ferihegyen

2022.10.17.

A gyengülés első jeleit mutatja a budapesti repülőtér szeptemberi utasforgalma, a korábbi nyári hónapokban, júliusban és augusztusban 81 százalékos, illetve 80 százalékos visszaépülés volt tapasztalható 2019 azonos hónapjaihoz képest, szeptemberben ez a fellendülési arány a 2019 szeptemberi szint 78 százalékára csökkent - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport hétfőn az MTI-vel.

Forrás: bud.hu

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szeptemberben 1 185 462 induló és érkező utas fordult meg, szeptember végéig így 9 060 752 utast fogadott és indított az idén a budapesti repülőtér, csaknem 265 százalékkal többet, mint 2021 első kilenc hónapjában - írják a közleményben.

Kiemelték, az idén a főszezonon kívül is népszerű célállomásnak bizonyult London, Tel-Aviv, Amszterdam, Frankfurt és Párizs.

A tájékoztatás szerint a cargo árumennyiség minimális, 4,1 százalékos csökkenést mutat 2021 szeptemberéhez képest. A január-szeptemberi időszakban regisztrált 143 716 tonna légiáru 7,8 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában volt.

Közleményében a Budapest Airport ismerteti, hogy szeptemberben megkezdődött a központhoz kapcsolódó cargo előtér bővítése, októberben pedig kezdetét vette az árukezelő (handling) épület kapacitásának növelése is. A Budapest Airport további 6500 négyzetméteren létesít raktárakat, 2000 négyzetméteren irodákat, valamint élő állatok fogadására alkalmas munkaterületet, egyéb kiszolgáló helyiségeket.

A bővítésnek köszönhetően a repülőtér éves cargo kapacitása 250 000 tonnáról 300 000 tonnára nő, ez biztosítani fogja, hogy Magyarország továbbra is vezető szerepet töltsön be a kelet-közép-európai régióban, miközben alapvető versenyelőnyt biztosít a magyar gazdaság valamennyi szereplője számára - írják a közleményben.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....