EKÁER

Egy hónap alatt másfél milliárddal növelte az adóbevételt az ekáer

2015.04.17.

– Egy hónap alatt mintegy másfél milliárd forinttal lett gazdagabb a költségvetés csak az adóhatóság által az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrzési rendszer (ekáer) kapcsán indított közúti ellenőrzések eredményeképpen – írta a Napi Gazdaság.

A lap pénteki számában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatait ismertetve azt írták: az adóhatóság 7502 szállítmányt ellenőrzött, melyek közül 283 végződött ingófoglalással a szabálytalanságok miatt. Az ingóságok becsült értéke közel egymilliárd forint volt. Emellett több mint félmilliárd forintnyi adótartozást fizettek meg készpénzben az ellenőrzött adózók 1303 esetben.


Március volt az első olyan hónap, amikor a kockázatos termékek szállítását nemcsak bejelenteni kellett a rendszerbe, de már a kockázati biztosítékot is meg kellett fizetni – feltéve, hogy az érintett nem szerepelt a köztartozásmentes adózók listáján. Az utóbbi adatbázis az év eleje óta 33 ezer adóalannyal bővült, meghaladva a 113,5 ezret. Április 7-ig összesen 2,134 milliárd forintnyi biztosítékot fizettek be az adóhivatal letéti számlájára, továbbá 827,978 millió forintnyi bankgaranciával teljesítették a biztosítékadási kötelezettségüket az érintett adózók.

Az ekáer szabályozása azt is lehetővé teszi a NAV-nak, hogy a biztosíték terhére más adónemben fennálló tartozást is kiegyenlítsen: az első hónap végén 128 adózó 41,063 millió forintnyi adóhátralékát vonták le a biztosítékból. A szállítmányokkal és az adófizetéssel trükközők az első szankcióalkalmazásra is lehetőséget adó hónapban várható szigorúbb ellenőrzések dacára is próbálták kijátszani a szabályokat, vélhetőleg abban bízva, hogy a nagy számok törvénye alapján nem őket ellenőrzi a hatóság.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
Sorozatunk befejező részében érkezik néhány olyan autó, ami a kétezres évek elején még újdonságnak....
2026.08.31
 1976. július 15-én vezették be a kötelező biztonsági öv használatát Ausztriában. Az akkori....
2026.08.31
2026. szeptember 1-től minden márkára kiterjesztik a hosszú garanciát Magyarországon. ..
2026.08.31
1.000 km-es hatótávolság Kecskemétről ..
2026.08.31
Szeptembertől rendelhető a Frontera Start 6.990.000 forintos induló áron 100 lóerős benzinmotorral....
2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....
2026.08.31
Horizontális finanszírozási céllá válhat a közlekedésbiztonság az Európai Unió 2028 és 2034 közötti....