autóbaleset

Egy idős bácsi nagyot hibázott a vasúti átjáróban - fotó

2024.10.06.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat egy 81 éves férfi ellen, aki tilos jelzésen haladt át egy vasúti átjáróban, így megrongálta a sorompót.

A vádirat szerint a vádlott 2024. március 25-én, 17 óra 21 perckor, kifogástalan látási viszonyok közepette személygépkocsival haladt Jobbágyiban a vasútállomás irányába. A lenyugvó nap fénye zavarta, így a vasúti átjáróhoz érve nem észlelte, hogy a sorompó csapórúdjai lezárt állapotban vannak egy személyvonat érkezése miatt. A férfi autójával a sorompónak ütközött, és a síneken állt meg, a felnyitódott csapórúdban, valamint a gépkocsiban is anyagi kár keletkezett. Szerencsére a mozdonyvezető a szerelvényt meg tudta állítani, így személyi sérülés nem történt.

A férfi megszegte a KRESZ azon rendelkezését, miszerint a vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad, megközelítés és az áthaladás során eleget kell tenni a vasúti átjáró biztosítására szolgáló közúti jelzéseknek.

Az ügyészség vádiratában a büntetlen előéletű vádlottal szemben végleges hatályú járművezetéstől eltiltás kiszabására, valamint a MÁV Zrt. kárigényének megfizettetésére tett indítványt. Az ügyben a Pásztói Járásbíróság dönt.

A vasúti átjáróban történő figyelmes áthaladásra és az ott történt balesetek veszélyeire hívja fel a figyelmet az ügyészség „Jogodban áll tudni” című ismeretterjesztő videósorozatának alábbi epizódja is:

https://ugyeszseg.hu/jogodban-all-tudni-vasuti-atkelo-autopalya-legyunk-ovatosak/

A rendőrség felvétele a helyszíni szemle során készült, melyen a vádlott sérült személygépkocsija látható.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
ügyészség

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....