WTCC

Egy kilencedik helyet szerzett Michelisz a marokkói roncsderbin

2014.04.13.

A WTCC első két versenyén, Marrakesh-ben taroltak a Citroënek: mindkét versenyt megnyerték, egyszer José Maria Lopezt, egyszer Sébastien Loeböt intették le elsőként. Michelisz Norbert az első futamon a szervokormány meghibásodása miatt két helyet vesztett, a másodikon pedig el sem tudott indulni.

Már az első hétvégén kiderült, hogy az újonnan érkező Citroën gyári csapatát nagyon nehéz lesz megverni 2014-ben, gyakorlatilag mindkét marokkói futamon külön versenyt vívtak az autóik, a többi márkának esélye sem volt ellenük.

A két verseny közül az első volt a simább: a három Citroën abban a sorrendben – José Maria Lopez, Sébastien Loeb, Yvan Muller - ért be a célba hatalmas előnnyel, ahogy elrajtoltak. A három versenyző egyszer sem próbálkozott komoly támadással egymás ellen.

A Citroënek mögött két Chevrolet futott be Max Chiltonnal és Dusan Borkoviccsal a volánnál. A hórihorgas szerb egy vitatható manőverrel előzte meg a legjobb Hondásként hatodik helyen végző Tiago Monteirót: az utolsó kanyar féktávján megpöckölte, amitől leesett a Honda lökhárítója, és ki is sodródott a portugál ex-Forma-1 versenyző.

Michelisz Norbert sokáig a hetedik helyen haladt, miután a rajtnál megelőzte a kiugró, aztán beragadó René Munnich-ot, de a végén két helyet vesztett Mehdi Bennanival és Hugo Valentével szemben, mert elment a kormányszervo a Honda Civicben. Sajnos a Zengő csapat nem tudta megjavítani az autót a második futamra, pedig a magyar versenyző ígéretes helyről, a harmadik pozícióból indulhatott volna.

Utólag azonban elmondható, hogy lehet, hogy így járt jobban a magyar csapat, ugyanis a második verseny egy hatalmas tömegbalesettel kezdődött: az állórajt után az élről indult Tom Coronel ráhúzta az autóját a mögötte haladó helyi versenyzőre, Mehdi Bennanira, végül a holland húzta a rövidebbet, mert a Chevrolet-ja a betonfalnak csapódott, ahonnan visszacsúszott a pályára, és végül a másik oldali falnál állt meg totálkárosan. Coronel ezután élő adásban vonta felelősségre a balesetet minimális kárral megúszó Bennanit, amíg állt a verseny a roncsok eltakarítása miatt. A balesetben komoly kár keletkezett Yvan Müller Citroënjében is, a tavalyi világbajnok a safety car-periódus után ezért már hiányzott a pályáról.

Az újraindítást követően a két állva maradt Citroën könnyedén az élre állt már azelőtt, hogy a rövid ideig vezető Bennanit áthajtásos büntetésre nem ítélték volna a sportfelügyelők rajtbaleset okozása miatt. A marokkói versenyző azonban hátulról elkezdte a felzárkózást annak köszönhetően, hogy egy második safety car periódus (amit Borkovic pályán megállt, füstölő autója miatt rendeltek el) miatt fel tudott zárkózni.

Az újraindulást követően Loeb el tudott húzni Lopeztől, így nem veszélyeztette senki az első WTCC-s futamgyőzelmét. Még a verseny végére is maradt izgalom: Volante sárga Chevrolet-je a leintés után a parc fermében kapott lángra. Összesen csak nyolc idei autó tudta befejezni a versenyt, ami azt jelenti, hogy sok csapatnak komoly munkára lesz szüksége, hogy az autóit versenyképes állapotba hozza a jövő heti franciaországi versenyekre.

"Ez több mint amit vártam, úgy győztem, hogy a kilencedik helyről indultam – nyilatkozta a verseny után a boldog Loeb. „Megpróbáltam elkerülni az ütközést a rajtnál, kicsit szerencsés voltam. Keményen nyomtam, hogy előzhessek, a győzelem nagyon jó érzés” – tette hozzá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....