Hyundai Kona

Egy töltéssel 470 kilométert megy a Hyundai elektromos autója

2018.02.28.

Magyarországon is népszerű az 5 millió alatti áron is kapható Hyundai Kona benzines változata. Jövő héten bemutatják a tisztán elektromost - írja a hirado.hu.

A Genfi Autószalonon mutatják be hivatalosan a második elektromos Hyundai-t. A koreaiak látványos kocsija két változatban lesz kapható, a kisebb 300, a nagyobb hatótávolságú 470 kilométert tud majd megtenni egyetlen töltéssel.

Az alapmodell korrekt 9,3, a csúcs pedig tiszteletreméltó 7,6 másodperc alatt gyorsul százra.

Gyorstöltéssel mintegy 54 perc alatt 80 százalékra tölthető az akkumulátoruk, amúgy a teljes töltés konnektorról 6 és 9 órát vesz igénybe.

Mindkét változat részben önvezető, olyan biztonsági funkciókkal mint az adaptív sebességtartó automatika, gyalogosfelismerő, sávtartó.

High-tech rajongóknak érdekes lehet, hogy a kütyüzés és a navigáció világában fontosnak tartott eszközök közül szinte mindet megkapják: az Apple CarPlayt, az Android Auto-t, a vezeték nélküli töltést, a head-up displayt, azaz a szem elé vetített kijelzőt, és persze a műszerfalra a 7 hüvelykes érintőképernyős információs központot.

Az autók még ebben az évben forgalomba kerülnek Európában - írja a hirado.hu.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....