Formula Student Hungary

Egy újabb magyar autó az idei Formula Student indulói közül

2015.08.07.

Látványos műsor keretében leplezték le és mutatták be az Arrabona Racing Team Art 02 névre keresztelt autóját, amely augusztus 20. és 23. között jó eséllyel indul a győzelemért a főiskolások és egyetemisták Forma 1-es versenyén, a Formula Student Hungaryn, amelyet minden évben a Győr-gönyűi kikötőben rendeznek meg.

Lehull a lepel az autóról.

Az Arrabona Racing Team története 2014 januárjáig nyúlik vissza. Ekkor alakult meg a Széchenyi István Egyetem hallgatóiból álló csapat azzal a céllal, hogy aktív részese legyen a Formula Student versenyeknek. Életük első megmérettetésén a szépnek számító 14. helyet szerezték meg, a másodikról, a Formula Student Russia versenyről pedig győztesen tértek haza Moszkvából.

A sikeres indulás óriási motivációt jelentett a csapat számára, amely az Art 01-es autóját tovább fejlesztette, átdolgozta, még szebb és még ütőképesebb autó jött létre.

Ilyen az új FS autó közelről.

Egy év közös munkájának gyümölcse az új autó – fogalmazott az egyetemen tartott bemutatón dr. Jakubik Tamás, a Járműfejlesztési Tanszék vezetője. Martin Schuster, a győri Audi Hungaria Motor kft. járműfejlesztési vezetője pedig arról beszélt, különleges együttműködés alakult ki az Audi és az egyetem között, amelynek keretében lehetőség nyílik arra, hogy a hallgatók saját járművet és saját motort is fejlesszenek.

A csapat és az autójuk.

Az idén még biztosan nem a hallgatók által kifejlesztett motor kerül az új járműbe. Ahogy tavaly, az idén is egy KTM 500 EXC lesz az erőforrás. Jövőre azonban minden bizonnyal már verseny érett lesz a SZEngine csapat motorja, erről korábban már tudósítottunk.

A vadonatúj Art 02 autó össztömege 180 kilogramm, lökettérfogata 510,4 köbcenti, maximális teljesítménye pedig 50 lóerő. A váza térhálós csőváz, futóműve acél kettős keresztlengőkarok, s igen fejlett az elektronikája is. Ebben programozható motorvezérlő, rajt elektronika, kipörgés gátló, egyedi telemetria rendszer és CAN-busz kommunikáció kapott helyet.

A háttérben Martin Schuster és Jakubik Tamás: az Audi és az egyetem nélkül autó sem lenne. 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....
2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....
2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....
2026.07.22
A GTi jelvény több mint négy évtizede azokat a Peugeot modelleket díszíti, amelyek vezetési....
2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....