Lamborghini Aventador

Egydarabos szériával ünnepli Nordschleife rekordját a Lamborghini

2020.11.19.

Látványos mintákkal, és a 63-as számot dicsőítve készült el a Lamborghini Nordschleife rekordját ünneplő Aventador SVJ 63 egyedi modell.

Aventador SVJ 63 névre keresztelték azt az egyedi Lamborghini hiperautót, ami a típus 6:44.97-es Nordschleife rekordjának állít emléket. A színes álcázó mintába bújtatott autóból mindössze egyetlen darab készül majd, és a Lamborghini Hong Kong-i csapata tervezte meg. Hiába volt két éve már, hogy rekordot döntöttek a Zöld Pokolban, úgy látszik, hogy az olasz márka továbbra is rendkívül büszke rá, pedig akkoriban sokan megkérdőjelezték az időeredmény valódiságát. Nevében a 63, egyrészt a gyár 1963-as alapítására utal, másrészt az Aventador SVJ széria limitált darabszámára.

Az egyedi külsőért az Ad Personam csapata felelt, illetve készült egy egyedi hőtartó kulacs is, hozzá passzoló mintával a 24Bottles által. A matt borításon több helyen is feltűnik a 63-as szám, például az ajtókon vagy az első lökhárítón, de a matt karbon kinézetű tetőn is. Odabent valódi Alcantara kárpitokat kapott, némi narancs varrással fűszerezve, hogy passzoljon az autó külső színvilágához. A sofőr mögött duruzsoló 759 lóerős, 6,5 literes szívó V12 már csak hab a tortán. Gyári adat szerint 2,8 másodperc alatt megfutja a 0-100-at, míg végsebessége 350 km/h.



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....