autójavítás

Egyel több tömítőgyűrű? Maradhat!

2016.08.04.

A sufni szervizek egy-egy felmerülő probléma során addig fúrják-faragják az autót, amíg felszínesen megoldják a problémát. Sokszor azonban nem sikerül nekik, s ekkor általában a márkaszerviz a megoldás: a hibásan felmért, majd rosszul összetákolt autókon csak a profi műhelyek tudnak segíteni. Mivel rengeteg ilyen feladatról számolnak be a márkaszervizek, újabb és újabb hasonló történeteket mutatunk be azzal a céllal, hogy érzékeltessük: kockázatos "sufniban" javíttatni gépkocsinkat. Ezúttal egy Citroen esetéről számolunk be.

Az autó 106.599 kilométernél erőtlenül füstölt, rángatott, így a gépkocsi tulajdonosa úgy döntött, hogy a korábbi sufnis szerelője helyett, - aki nem tudta orvosolni a problémát -, ezúttal márkaszervizbe viszi négykerekűjét. Ott kiderült, hogy a gépkocsin néhány héttel korábban befecskendezőt cserélt a márkafüggetlen szerelő, de a munkafolyamat során jelentős hibát vétett.

Miután a márkaszerviz átvizsgálta a gépkocsit kiderült, hogy a javításkor a szerelő nem szerelte ki az elhasználódott tömítést, így a 3-as befecskendező alatt két darab tömítőgyűrű maradt. A szakszerviz az átvizsgálás után ismét kiszerelte a befecskendezőket, majd a tömítő felületek tisztításával és a tömítések cseréjével megszűntette a problémát.

Ez mindössze egy példa a számtalan elkövetett olyan hibából, amit a szakértelem hiánya okozott az autótulajdonosoknak. A márkaszervizek idős autókra vonatkozó ajánlatai manapság kedvező feltételeket biztosítanak a javítások során, így érdemes ajánlatot kérni a hivatalos szervizektől is, mielőtt bizonytalan kezekbe adnánk féltve őrzött gépjárművünket.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
 A bécsi rendőrség és más sürgősségi szolgálatok magas rangú képviselőivel ünnepelte a....
2026.09.21
Súlyos kormányzási problémát okozhat egy korróziónak kitett rögzítőcsavar több Volkswagen- és Audi-....
2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....