F1

Egyesült Államok Nagydíja - Verstappené az első rajtkocka Austinban

2021.10.24.

Az összetettben élen álló Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíja szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről Austinban.

A 24 éves pilótának ez az idei kilencedik, és pályafutása 12. pole pozíciója.

Verstappen mellől legnagyobb ellenfele, a világbajnoki pontversenyben hatpontos hátránnyal második, címvédő és hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője startolhat, míg a harmadik rajtkockát a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez foglalja majd el.

Hamilton csapattársának, Valtteri Bottasnak a versenyautójában a Mercedes istálló a hétvége előtt kicserélte a hibridmotor belsőégésű részét, ezért a finn versenyző a szabályok értelmében öthelyes rajtbüntetést kapott, így - mivel negyedik lett az időmérő edzésen - a futamot majd a kilencedik pozícióból kezdheti meg.

A versenyhétvége előtt a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel Aston Martinjában motorelemeket kellett cserélni, így a rutinos pilóta az ezzel járó büntetés eredményeként csak a mezőny végéről rajtolhat majd. Ugyanígy járt George Russell, a Williams brit, valamint Fernando Alonso, az Alpine kétszeres világbajnok spanyol versenyzője.

Az 56 körös Egyesült Államok Nagydíja vasárnap - magyar idő szerint - 21 órakor rajtol.

A teljes rajtsorrend

 1. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

    2. sor:

Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

    3. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)

Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)

    4. sor:

Lando Norris (brit, McLaren)

Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

    5. sor:

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)

    6. sor:

Esteban Ocon (francia, Alpine)

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

    7. sor:

Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

    8. sor:

Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

Mick Schumacher (német, Haas)

    9. sor:

Nyikita Mazepin (orosz, Haas)

Sebastian Vettel (német, Red Bull)

    10. sor:

Fernando Alonso (spanyol, Alpine)

George Russell (brit, Williams)

MTI

Címlapkép: MTI archív

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....
2026.06.28
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap....
2026.06.28
A szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártása még évekig várat magára, és ipari léptékű elterjedésükre....
2026.06.28
Teljesen kiégett egy gépkocsi az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a....
2026.06.28
Több mint ötmillió szurkolót várnak a 2026-os labdarúgó-világbajnokság 104 mérkőzésére Kanadában,....
2026.06.28
A Mazda a Le Mans Classic 2026 keretében ismét pályára küldi a legendás Mazda 787B versenyautót,....
2026.06.28
A GRMN Corolla a GAZOO Racing eddigi legextrémebb GR Corolla-változata, amelyet kifejezetten a....
2026.06.28
A Kia Corp. eladásai több mint négy százalékkal nőttek a január-májusi időszakban, miközben a....
2026.06.28
Egy gyermek a kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe, így ötre emelkedett a....