rendőrségi eljárás

Egyetemista tört totálkárosra egy luxusautót a kecskeméti Mercedes-gyárban

2024.11.18.

Totálkárosra tört egy több tíz millió forintos luxusautót egy hallgató, aki gyárlátogatáson engedély nélkül vitte próbakörre - írja a police.hu.

Fotók: police.hu

Egyetemi diákok érkeztek gyárlátogatásra az egyik kecskeméti üzembe november 15-én. A látogatások rendszerint kötött programmal és szigorú protokoll mellett zajlanak, amiről a hallgatókat is tájékoztatták. Ennek ellenére az egyik diák elszakadt társaitól és egymaga kezdte meg az üzem felfedezését. Addig-addig sétált, mígnem az utómunkára váró autók parkolójában kötött ki. Az egyetemistának megtetszett egy Mercedes-Benz CLA Shooting Brake 45S AMG típusú autó, majd beült, hogy közelebbről is megnézze. Az anyósülésen megtalálta az indítókulcsot és úgy döntött, megy egy kört a drága autóval. Ám kevésnek bizonyult az üzem belső területe, ezért felhajtott a tesztpályára, annak ellenére, hogy azt sorompóval lezárták. A férfi később elmondta a motivációját: kíváncsi volt mit tud a kocsi.

A tesztvezetés balul sült el: az egyik kanyarban lesodródott és árokba borult. Az autó totálkárosra tört, így 40-50 millió forint kár keletkezett. Az önjelölt tesztvezető sérülés nélkül megúszta a balesetet. Később az is kiderült, hogy ezeknek a kocsiknak a végsebessége nincs leszabályozva, mivel még folyamatban van a gyártásuk. A rendőrök előállították a 28 éves férfit jármű önkényes elvétele miatt és gyanúsítottként hallgatták ki.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....