autóbaleset

Egyetlen vezetéstechnikai hiba ára, avagy egy baleset megrázó tanulságai

2026.02.17.

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nem jogerősen 3 év fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki 19 évesen, 2023-ban Debrecenben, a Vágóhíd utcai felüljárón ütközött neki gépkocsijával egy másik járműnek - tájékoztatta a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője az MTI-t.

Dobó Dénes közlése szerint a férfit 4 év 2 hónapra eltiltották a közúti járművezetéstől, a vádlott feltételes szabadságra legkorábban büntetése kétharmad részének letöltését követően bocsátható.

Az ítélet szerint az akkor 19 éves fiatal 2023. január 7-én hajnalban, Debrecen belterületén vezette az autót, mellette egyik ismerőse ült, és mindketten használták a biztonsági övet.

A Vágóhíd utcai vasúti felüljárón, amelyen 50 kilométer/óra az engedélyezett legnagyobb haladási sebesség, a vádlott 85-90 kilométer/óra sebességgel közlekedett. Az út jobbra ívelő kanyarulatánál gyorshajtása miatt és a gépjárművezetői gyakorlatlanságából eredő vezetéstechnikai hibára visszavezethetően, a záróvonalat átlépve áttért a szemközti sávba, ahol autójának bal elejével nekiütközött az ott szemből szabályosan érkező járműnek.

Az ütközés erejétől a szemközti sávban haladó autó vezetőülése a becsatolt biztonsági öv ellenére kiszakadt a helyéről, és a sértettel együtt kiesett az úttestre. A jármű 21 éves sofőrje a helyszínen életét vesztette. A baleset során a vádlottnak és utasának könnyebb, nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek - írta a szóvivő, jelezve, hogy az ítélet nem jogerős, a döntést az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott felmentésért, védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....