Orosz autóexport

Egyiptomban is gyártják majd a Lada Grantát

2019.11.09.

Az Avtovaz Egyiptomban is gyártani fogja a Lada Grantát. Az észak-afrikai Lada összeszerelő üzemmel kapcsolatos új tervek azt követően konkretizálódtak, hogy október 23-án találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök és Abdel Fattah al-Sisi egyiptomi államfő – írja a rusautonews.com orosz autós szakportál.

Putyin a Szocsiban tartott orosz-afrikai csúcstalálkozón kiemelt teret szentelt Egyiptomnak. Úgy fogalmazott: a két ország közötti kapcsolatok sikeresen fejlődnek, növekszik a kereskedelmi forgalom. Az orosz elnök jelezte: Moszkva és Kairó számos projekt végrehajtásában működik együtt, ideértve egy orosz ipari övezet létrehozását Egyiptomban.

Max Missana, a Lada export részlegének ügyvezető igazgatója szerint az Avtovaz egyiptomi partnere, az Al-Amal összeszerelő üzeme megtette a szükséges előkészületeket a Lada Granta gyártására. Az Al-Amal 2002 óta klasszikus Lada modelleket – Lada 2107-eseket, Lada 110-est és Lada 4×4-et is - gyártott már a helyi piacra.

A két társaság közötti munkamegosztás értelmében az Al-Amal feladata a szükséges munkaerő felvétele, valamint az egyiptomi hatóságokkal folytatott tárgyalások „menedzselése”. Az Avtovaz felelőssége a dolgozók képzése és a minőségi kritériumok kidolgozása. Egy úgynevezett „rezidens menedzser” képviseli majd az orosz oldalt Egyiptomban, aki a minőség ellenőrzésért és a kommunikációért felel. A gyárban a termelési folyamatokat a lehető legnagyobb mértékben automatizálják. Az összeszerelendő alkatrészcsomagokat Oroszországból szállítják.

Az AvtoVAZ és a Lada Egyiptom együttműködése 2002-ben indult, ekkor Lada 2107-eseket gyártottak. 2006-ban komoly fejlesztések voltak a kairói gyárban, létrejött egy teljes összeszerelésre képes üzem. Az üzem éves kapacitása jelenleg meghaladja a 4500 autót évente, de ezt akár 8-9000-re is lehet duzzasztani további fejlesztésekkel. Az egyiptomiak a 2107-esen kívül Lada 110-est és Lada 4×4-et is gyártottak már.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....