repülés

Egymilliárd utast szállítana bioüzemanyaggal az IATA 2025-ig

2018.03.04.

- Egymilliárd utast szállítana bioüzemanyaggal is töltött repülőgépekkel 2025-ig menetrend szerinti járatokon a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség.

A montreali székhelyű, 250 légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az első, akkor még kísérleti repülést tíz évvel ezelőtt, 2008 februárjában hajtotta végre a Virgin Atlantic egyik Boeing 747-ese London és Amszterdam között. A gép négy hajtóműve közül csak egyet tápláltak fenntartható forrásból származó bioüzemanyaggal, de a kísérlet bebizonyította, hogy lehet alternatív üzemanyaggal is repülőgépeket üzemeltetni.



Alexandre de Juniac, a szervezet vezérigazgatója szerint megállíthatatlan a bioüzemanyagok terjedése a légiközlekedésben, hiszen tíz év után már a százezredik járatot teljesítették a légitársaság alternatív tüzelőanyaggal, az új cél pedig, hogy 2025-ig a légitársaságok 1 milliárd utast szállítsanak olyan járatokon, amelyeket bioüzemanyaggal is megtankolt repülőgépek teljesítenek. Ehhez azonban Alexandre de Juniac szerint a kormányok támogatására is szükség van, amelyeknek legalább olyan mértékben kellene támogatniuk a légiközlekedésben használt alternatív üzemanyagokat, mint az autóiparban.

Az IATA azért ösztönzi a bioüzemanyagok felhasználást, mert tanulmányaik szerint ezzel a megoldással lehet a 2005-ös szén-dioxid-kibocsátási szint felére mérsékelni a környezet-szennyezést, illetve 2020-tól karbonsemleges lehet a légiközlekedés fejlődése: így a forgalomnövekedés nem jár a szén-dioxid-kibocsátás emelkedésével. A projektben úttörőnek számít a Cathay Pacific, a Qantas, a JetBlue, a Lufthansa, a United és a FedEx, amelyek már lekötöttek 1,5 milliárd gallon alternatív üzemanyagot, illetve az oslói, Los Angeles-i, stockholmi és brisbane-i repülőterek bioüzemanyagot kínálnak a légitársaságoknak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....