Mazda MX-5

Egymillió példánynál tart a Mazda MX-5

2016.05.04.

A japán roadsterből elkészült az egymilliomodik darab a hiroshimai gyárban.

Idén két nagy esemény is történt a Mazda MX-5-össel. Márciusban elnyerte a Világ Év Autója címet a New York-i Autószalonon, áprilisban pedig elkészült az egymilliomodik példány belőle.

Az első NA-nak nevezett generáció 1989-ben jelent meg a piacon, a legutóbbi, negyedik, ND generáció pedig 2015-ben. Az egymilliomodik példány is természetesen az ND nemzedékből került ki. Ez az autó egy nagyszabású turnén vesz majd részt, május 3-én például a hirosimai Virágfesztiválon fog felvonulni, de aztán feltűnik majd Angliában, a Goodwood Festival of Speed rendezvényen is, júniusban, ahonnan Európa-körútra indul majd.

Az, hogy az elsőtől a negyedik generációig nagy kereslet mutatkozik az MX-5 generációk iránt, az a széles rajongótábornak köszönhető – nyilatkozta Kogaj Masamicsi, a Mazda elnök-vezérigazgatója. A Mazdát 96 éve alapították, és ahogy közeledünk a 100. évfordulóhoz, folyamatosan kínálni fogjuk ügyfeleinknek ezt a nagy vezetési élményt nyújtó modellt, ami ma már a márka szimbólumának számít” – folytatta.

A Mazda MX-5 2000-ben már bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a legnagyobb példányszámban fogyott roadster a világon. Akkor még csak 571 ezret adtak el belőle, a 900 ezret 2011-ben lépték át. Az első mérföldkő a 250 ezres szám elérése volt 1992-ben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....
2026.09.25
A Párizsi Autószalonon a Fiat életre kelti a kortárs olasz „Piazza” hangulatát: egy nyitott, színes....
2026.09.25
A Ford Motor Company már több mint egy évszázada létezik, a Kék Oválisnak minden korosztályból van....