közlekedés

Egyre több kerékpáros taxi közlekedik Bécs belvárosában

2015.08.29.

Az elmúlt évhez képest 29 százalékkal növekedett az osztrák fővárosban közlekedő kerékpáros taxik száma, több mint hatvan ilyen háromkerekű jármű vadászik a turisták kegyeire és pénzére. A szabályok egyértelműek, csak éppen nem mindig tartják be őket.

Az osztrák közszolgálati televízió (ORF) honlapjának beszámolója szerint a bécsi riksák előszeretettel használják a kerékpárutakat, noha azokon nem közlekedhetnének, mivel túl nagy helyet foglalnak el. Az autósok nyomvonalán pedig túl lassúak, ami néha a járművezetők idegeit viseli meg. Túl sok konfliktus nincs –írja az ORF.

Szabályt szegnek a riksával közlekedők, a sétálóutcában nem parkírozhatnának utasra várva. 

A belváros sétálóutcáiban ugyancsak gyakran várakoznak a kerékpáros taxik, noha ez is tiltott számukra.

A kerékpáros vállalkozók szeretnének egyezségre jutni a rendőrséggel, mert szerintük tarthatatlan helyzet, hogy nem vehetik igénybe a kerékpárutakat és az is, hogy nem várakozhatnak a sétálóutcában.

Azt elfogadjuk, hogy a sétáló embereket ne zavarjuk, az azonban fira lenne, ha folyamatosan köröznünk kellene, mert nem várakozhatunk, ha éppen nincsen utas – fogalmazott a vállalkozók képviselője.

Bécsben a legnagyobb kerékpáros taxis cég a Velocityline, amely folyamatosan növeli járművei számát, a hatvanból 28 az övüké.

Vezetőjük szerint a turisták körében nagy az igény a járműveikre, főleg az arabok ülnek szívesen riksára. Sok a feleség és sok a gyerek az arab családokban, nem ritkán egy-egy család 4-5 riksát is kibérel – nyilatkozta a tulajdonos, aki szerint a kerékpáros taxik növekedése elkerülhetetlen a turisztikailag frekventált helyeken.

Ami Bécsben hatvan, az Münchenben száz – jelezte, hogy a bajor fővárosban is kedvelt jármű a turisták körében a kerékpáros taxi.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....