Ayrton Senna

Eladó Ayrton Senna 190-es Mercije

2025.08.30.

Több mint 240 000-et futott, de így is 100 millió fölötti értéket képviselhet az a 190-es Mercedes-Benz, amit egykor Ayrton Senna hajtott a Bajnokok Tornáján.

Ma már ez biztosan nem történhetne meg, de a 80-as években még simán belefért, hogy a kor összes F1 pilótáját azonos autókba ültessék, és végleg eldöntsék, hogy ki a legjobb. Ez volt az 1984-es Race of Champions, azaz Bajnokok Tornája a legendás Nürburgringen, amire mintegy 20 darab 190 E 2.3-16 Cosworth motoros, homologizációs szedánt készítettek fel. Olyan nevek indultak el az eseményen, mint Niki Lauda, Alain Prost, vagy éppen Ayrton Senna, aki a futam után állítólag azonnal megvásárolta az autó mását, hiszen karrierje csak innen ívelt fel igazán.

Talán mondani sem kell, de Senna megnyerte a Mercedes betétfutamot is, rendelt autóját pedig 1985-ben át is vehette Stuttgartban, amit aztán lábon vezetett haza Esherbe, Angliába. Ugyanaz a legendás, füstös ezüst-bronz fényezés, fekete bőrbelső és a hivatalos papírok is megvannak hozzá, hogy valóban Senna volt a tulajdonosa egykoron. Senna végül csak két évet használta, de majdnem 50 ezret beletekert. 1987-ben azonban Monacoba költözött és eladta autóját. Azóta sokszor váltott gazdát, mígnem Ausztráliában maradt, ahol Niki Lauda is szignózta. Most pedig itt a vissza nem tér esély, hogy valaki megvásárolja magának.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....
2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....
2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....
2026.07.22
A GTi jelvény több mint négy évtizede azokat a Peugeot modelleket díszíti, amelyek vezetési....
2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....
2026.07.22
A Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfival szemben, aki autómosó építésére....
2026.07.22
Közvetlen járatokat indít Oslóba és az egyiptomi Marsa Alamba, emellett hét meglévő útvonalán....
2026.07.22
Tavaly a csapból is ez folyt, így nem újdonság, hogy az Európai Bizottság úgy döntött 2025-ben,....
2026.07.22
A Magyar Nagydíj hétvégéjén ismét lehetőséget kap a McLaren tesztversenyzője, Leonardo Fornaroli. A....
2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....