rali

Eldőlt: 2019-is biztosan marad a WRC-ben a Volkswagen

2014.06.10.

A tavalyi konstruktőri és egyéni világbajnokságot is elhódító német márka további öt évre elkötelezte magát a rali-világbajnokság mellett.

A Volkswagen kedden jelentette be, hogy 2019-ig biztosan a résztvevője marad a rali-világbajnokságnak gyári csapattal. Azt is elárulták, hogy a jelenlegi Polo R WRC-t még két szezonon át fogják használni, az utódját csak 2017-re készítik el, feltehetően az utcai Polo következő nemzedékének bemutatásával egyszerre.

Amikor a német márka először bejelentette, hogy gyári csapattal érkezik a WRC-be, akkor még csak 2015-ig kötelezték el magukat, most ezt hosszabbították meg – feltehetően a jelentős sikerek és az egyeduralom miatt – 2019 végéig.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az igazgatótanács úgy döntött, hogy 2019-ig biztosan maradunk a rali-világbajnokságban. A Volkswagen még sohasem futtatott ilyen nagyságrendű, hosszútávú motorsport programot korábban” – nyilatkozta Jost Capito, a WRC program vezetője.

„A belénk vetett hit hatalmas motivációt jelent az egész csapat számára, nem ülhetünk a babérjainkon egy másodpercig sem, továbbra is folytatnunk kell a munkát azzal a szenvedéllyel, eltökéltséggel és elköteleződéssel, ahogy eddig tettük, hogy továbbra is sikeresek maradjunk a bajnokságban.”

Capito az is elárulta, hogy a Volkswagen azt szeretné, ha a sajtó többet foglalkozna a versenyekkel.  „A bajnokság sikerének feltétele, hogy a rendezési formátumot a televízióra optimalizáljuk, hogy a ralit még vonzóbbá tehessük a közönség számára. Azt szeretnénk, ha a promoterek a gyártókkal közösen jelentősen növelnék a sorozat médiamegjelenését.”

„Emberek milliói szenvedélyesen szeretik ezt a sportot" – tette hozzá Dr. Heinz-Jakob Neuser, a Volkswagen technikai fejlesztésekért felelős igazgatótanácsi tagja. „A szoros együttműködés a verseny- és a szériaautók fejlesztőrészlegei között, a versengés a közvetlen vetélytársainkkal a különböző piacokon, és a hatalmas marketing-potenciál a média révén vezetett ahhoz, hogy hosszú távon is elköteleztük magunkat a rali-világbajnokság mellett.”

„A rali-vb nagyon jó platform a Volkswagen számára ahhoz, hogy a világ minden táján demonstráljuk autóink hatékonyságát, dinamizmusát és megbízhatóságát. Ezt a sorozatot szorosabb szálak fűzik a legmodernebb utcai autókban megtalálható technológiákhoz, mint az összes többi világbajnokságot, és olyan, valós körülmények között kell versenyezni, amik között az ügyfeleink nap, mint nap autóznak” – tette hozzá.

A Volkswagen amióta belépett a rali-világbajnokságra, a 19 versenyből 16-ot nyert meg. Jelenleg is az istálló két versenyzője, Sebastian Ogier és Jari-Matti Latvala vezeti a világbajnokságot, a köztük 33 pont a különbség a világbajnok francia javára.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.21
Egy ikonikus autó 1998-ból. Új alapokra helyezte a márkát, és egy teljesen más külsővel mutatott új....
2026.01.21
A tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper elhódította az új autók biztonságát vizsgáló Euro NCAP....
2026.01.21
A dél-koreai elnök szerint Kína számos ágazatban már utolérte, sőt bizonyos területeken meg is....
2026.01.21
Munkavégzés közben rosszul lett, Szerencs és Tokaj között közlekedő járatával árokba hajtott, és....
2026.01.21
Honnan várható egy kiváló elektromos kamion, természetesen a Teslától. Ez a nagyteherautó várhatóan....
2026.01.21
Az Aston Martin megerősítette, nem hosszabbított szerződést a Forma–1-gyel, vagyis a 2025-ös évben....
2026.01.21
Volt idő, amikor az elektromos autózás minden kilométere magyarázatra szorult. Mennyi a hatótáv,....
2026.01.21
Bolognában eltörölték az óránkénti harminc kilométeres sebességkorlátozást, miután a város....
2026.01.21
A Ford 16. éve piacvezető a haszongépjárművek szegmensében Magyarországon, és közel 24%-kal növelte....
2026.01.21
A diszkont légitársaság június 8-tól hetente háromszor indít a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről....