WRC

Eldőlt: a Volkswagen 2019 végéig biztosan marad a WRC-ben

2016.03.12.

A Volkswagen vezetősége megerősítette elkötelezettségét a Rali-világbajnokság mellett.

A Volkswagen igazgatótanácsának tagjai ugyan már tavaly aláírták azt az egyezményt, amelyben kimondták, hogy 2019 végéig biztosan részt vesznek gyári csapattal a Rali-világbajnokság küzdelmeiben, de a dízelügy és több igazgatósági tag távozása miatt február végén megerősítették, hogy nem változott az álláspontjuk.

„A rali programunkat még a régi igazgatótanács engedélyezte 2019-ig” – nyilatkozta a Volkswagen Motorsport csapatfőnöke, Jost Capito. „De novemberben, amikor megjöttek az új tagok, akkor azt mondták nekem, hogy a jövő év biztosan mehet, a többiről pedig majd tavasszal döntünk. Most tehát visszaültünk a tárgyalóasztal mellé, és az új igazgatótanács ugyanúgy megadta az engedélyt az indulásra 2019-ig, ahogy már a régi is. A csapat jövője addig biztosítva van” – tette hozzá Capito.

„A WRC a mi sportunk. Rövid idő alatt hihetetlen eredményeket értünk el, ez az egész vállalat számára jó példa lehet, mert megmutatja, hogy mire képes egy csapat, ha hatékonyan képes együtt dolgozni” - folytatta Jürgen Stockmann igazgatósági tag.

„A Facebookon lévő WRC oldalunk hatalmassá nőtt, már 7,5 millió embert érünk el vele – ez kétszer annyi, mint amire a Bayern München oldala képes. Ilyen háttér mellett nehéz nem szenvedéllyel gondolni erre a szereplésre. A WRC-ben fogunk maradni” – tette hozzá.

A Volkswagen azóta dominál a világbajnokságon, mióta először elindult a Polo R WRC-vel, a 2013-as szezonban. Sebastien Ogier három vb-címet szerzett zsinórban, a csapat pedig 42-ből 37 verseny nyert meg.

„Nagyon örülünk a három vb-címünknek, de nem ülünk a babérokon, már elkezdtük a 2017-es autó fejlesztését. Elkötelezettek vagyunk a folytatás mellett, még legalább három évig maradni fogunk. Reméljük, olyan sikeresek leszünk az új ellenfelek ellen is, mint amilyenek a jelenlegiek ellen vagyunk” – tette hozzá Frank Welsch, a márka technikai fejlesztésekért felelős igazgatósági tagja.

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.12.11
Noha a fenntarthatóság fontos szempont a befektetési döntések meghozatalakor, a befektetők 94%-a....
2023.12.11
Miamiban állították ki a holland szolárművész, Marjan van Aubel interaktív audiovizuális művét,....
2023.12.11
A Datahouse adatai szerint 2023 első hét hónapjában 77 ezer 45 új személygépkocsit és....
2023.12.11
Többféle biztosítás meghosszabbítása, adók befizetése, parkolási díjak számontartása, vizsgáztatás....
2023.12.11
A győri Széchenyi István Egyetem, a Kaposvári Szakképzési Centrum és a Kaposvári SZC Eötvös Loránd....
2023.12.11
Egy nemzetközi felmérés szerint ez év első felében nem kevesebb, mint 8200 esetben szakadt meg....
2023.12.11
Sokkolta Németországot az a baleset, amelyben egy 49 éves anya és 23 éves lánya vesztette életét.....
2023.12.10
A tetejére borulva állt meg a kocsi – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..
2023.12.10
Valószínűleg a Te autód is tudja a kábelmentes AA-t! ..
2023.12.10
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Mentő ötlet. ..