Omoda/Jaecoo

Elektromos és benzines változatban is versenyképes SUV az új Jaecoo 5

2025.12.10.

Egy éves az Omoda & Jaecoo ikermárka Magyarországon, az autók importőre a Hovány és Petrányi Család közösen létrehozott "Genius Automotive Europe" nevű vállalkozása. A Városligetben, a Hőlégballon felszállási pontja melletti RundO Hüttében megrendezett évzáró sajtóesemény másik apropója a Jaecoo 5 benzines és elektromos változatának bemutatója volt.

„Sok jó autós újságíró kis helyen is elfér” jeligéjű rendezvényen az aktuális modellbevezetéseken túl szó esett az eddigi eredményekről és kitekintettek 2026-ra is. A sajtóeseményen megjelent Hovány Márton a Hovány csoport alapítója és tulajdonosa is, volt olyan újságírói kérdés, amire ő válaszolt.

Az egyik Jaecoo 5-ös modellt 1,6 literes, négyhengeres benzinmotorral szerelték, ez 145 lóerőt és 275 newtonméter maximális nyomatékot tud. Az új a 7-fokozatú duplakuplungos automata váltó segítségével a SUV 10,2 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, a végsebessége pedig 190. A gyár 7 liter körüli fogyasztást ígér. A másik változat tisztán elektromos, vagyis nincs hibrid, mint a nagytesónál, a Jaecoo 7-esnél.

A tisztán elektromos modell 211 lóerős teljesítményű és 288 Nm maximális nyomatékú, az autó 7,7 másodperc alatt gyorsul fel százra. A 61 kWh-s akkumulátorral a hivatalos adat szerint 402 kilométeres hatótávot tud a villamos Jaecoo 5. Gyorstöltővel 10-ről 80 százalékra akár 25–30 perc alatt is „feltankolható” az autó akkumulátora.

A Jaecoo 5 utastere modern hatású és prémium érzetű. – Kisállattal autózni még sosem volt ennyire kényelmes – hangsúlyozták a Jaecoo 5 sajtóanyagában, kiemelve a kifejezetten állatbarát utasteret. Ennek megfelelően a modellt kutyabarát helyszínen, a Városligetben mutatta be az importőr Genius Automotive Europe Kft. november végén.

Az új Jaecoo 5 belső tere nemzetközileg elismert TÜV minősítést („Pet-Friendly Cabin”- állatbarát utastér) kapott, amely igazolja, hogy higiénikus és komfortos környezetet biztosít az emberek és kedvenceik számára is. Az utastér strapabíró és könnyen tisztítható: az ülések duplán karcállóak és folttaszítóak a hagyományos anyagokhoz képest, ellenállnak a karmolásoknak és a szennyeződéseknek, miközben felületük puha, bőrhatású.

A tappancsnyomok és foltok mellett a kellemetlen szagok miatt sem kell aggódniuk a Jaecoo 5 tulajdonosainak. A fejlett légszűrő rendszer gondoskodik róla, hogy minden utazás során friss és tiszta legyen a levegő. A rendszer ugyanis nemcsak a port és allergéneket, hanem a szőrszálakat is kiszűri a levegőből.

A Jaecoo 5 ideális partner a szabadtéri élmények rajongói számára 1 250 kg-os vontatási kapacitásával. A tetőcsomagtartó pedig további 75 kilogrammal terhelhető. A benzines és tisztán elektromos változatban érkező modell a legtöbb biztonsági- és kényelmi extrával szerelt, a legmagasabb szintet jelentő, Exclusive csomaggal érhető el 7 éves vagy 150 ezer kilométeres garanciával. Az elektromos változat akkumulátorára ez 8 év vagy 160 ezer km.

A Jaecoo 5 alapfelszereltsége gazdag, adaptív tempomat, táblafelismerés, sávtartó, sávelhagyás-figyelő, holttérfigyelő, tolatókamera, LED fényszóró és a nagy kijelzős, digitális műszeregység is jár az alapmodellhez – természetesen egyebek között.

A benzines modell ára a bevezető akciónak köszönhetően 11,2 millió forint, az elektromos változaté kevéssel 15 millió alatt marad. Ez kategóriájában mindenképpen versenyképes ajánlatnak számít, a metálfényezés felára 200, a fehér kárpité 150 ezer forint.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.18
Ljubljanában februárban megnyílt Szlovénia első nyilvános hidrogéntöltő állomása, amely a városi....
2026.03.18
A CUPRA elhozta a vezetés új generációs élményét az FC Barcelona edzőközpontjába, a Ciutat....
2026.03.18
A nem megfelelő vagy rossz állapotú gumiabroncs komoly biztonsági kockázatot jelenthet. A tavasz....
2026.03.18
 Matthias Müller (72) gyermekként szüleivel elmenekült Kelet-Németországból, és válságmenedzserként....
2026.03.17
Megkezdte első sorozatgyártású elektromos légi taxijának tesztrepüléseit az amerikai Joby Aviation....
2026.03.17
 Végleges: miután a Lada német importőre fizetésképtelenné vált, most végleg beszüntette működését....
2026.03.17
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős....
2026.03.17
Már idén életbe lép az új rendszer. ..
2026.03.17
Mintegy 15 ezer ember nem használt biztonsági övet a március 9. és 15. között zajlott országos....
2026.03.17
Az autonóm járművek körüli vita új szintre lépett: a technológiai verseny helyét egyre inkább a....