e-útdíj

Elektronikus útdíj: folytatódik a Waberer’s és az i-Cell szakmai együttműködése

2018.09.04.

Stratégiai megállapodást kötött a flottakövetési és útdíjfizetési megoldásokat nyújtó i-Cell Kft. és a Waberer’s, így a korábbi, az útdíjfizetést érintő együttműködés megerősítése mellett három i-Cell arculatú Waberer’s kamion közlekedik majd Magyarország és Európa útjain.

A két vállalat szakmai együttműködése évtizedes múltra tekint vissza, hiszen az i-Cell és a Waberer’s már a 2013-ban bevezetett kilométerarányos, Hu-Go útdíjfizetési rendszer indulása előtt is stratégiai partnerek voltak, ekkor az i-Cell járműkövetési szolgáltatásokat nyújtott Európa egyik legnagyobb saját kamionflottája számára. A most kötött megállapodás értelmében az i-Cell Kft. színeivel ellátott három Waberer’s kamion indult útnak augusztustól.

„Az i-Cell arculattal ellátott kamionok a két cég közötti kölcsönös, évtizedes bizalmat, egymás szakmai elismerését, egyben a folyamatos együttgondolkodást jelzik. Nagy öröm számunkra, hogy immár megerősített stratégiai partnerség keretében folytathatjuk a közös munkát”mondta Farkas Károly, az i-Cell Kft. operatív igazgatója.

„A Waberer’s-nél fontosnak tartjuk, hogy olyan vállalkozásokkal dolgozzunk együtt, akik hozzánk hasonlóan igyekeznek aktív szerepet vállalni a közlekedéstechnológiai fejlesztések terén. Partnereinkkel folyamatosan keressük a szinergiákat, erre kiváló példa az augusztusban induló i-Cellel kötött együttműködés is” – tette hozzá Lajkó Ferenc, a Waberer’s International vezérigazgatója.

Az innováció mindkét cég életében kiemelt szerepet tölt be, hiszen az idén 20 éves i-Cell Kft. nem csak járműkövetési és útdíjfizetési szolgáltatóként, de különböző egyedi fejlesztések megvalósításában is élen jár, a Waberer’s pedig folyamatosan részt vállal partnerei innovációs, kutatás-fejlesztési megoldásaiban.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....
2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....