Titanic

Életfogytiglani börtön, mert gyáva volt és nem halt meg a többiekkel

2023.09.14.

Tények, amiket csak kevesen tudnak a Titanicról.

 

12 éves voltam, mikor a kezembe került Dékány András regénye. Ez:

Egy nap alatt kiolvastam, a történet lebilincselt és azóta is felkapom a fejem a hírekre, amik a Titanicról szólnak. Persze, hogy kattintottam arra a címre is, ami az angol nyelvű sajtóban jelent meg: „Tények, amiket elhallgattak előttünk a Titanicról”. És bár ez a terjedelmes cikk az alap, amiből dolgozom, én ennél óvatosabban fogalmazok: olyan érdekességekről írok, amelyek valósak, mégsem teljesen közismertek.

A tudósok úgy vélik, hogy a Titanicot elsüllyesztő jéghegy i. e. 1000-ben kezdett kialakulni. A Sheffieldi Egyetem Földrajzi Tanszékének két professzora által végzett kutatás szerint ma sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy jéghegyre bukkanunk, mint a Titanic idején.

A hajó megépítése 26 hónapig tartott. 3 millió szegecset használtak fel hozzá. A hajó főhorgonya 16 tonnát nyomott. 1911-ben 20 lóra volt szükség ahhoz, hogy két mérföldre szállítsák, az öntés helyétől a vasútállomásra.

Az óriáshajó építése 7,5 millió dollárba került a 20. század elején, ami ma 183,4 millió dollárnak felelne meg. James Cameron azonos című filmjének elkészítésére több pénzt költöttek, mint magának a Titanicnak a megépítésére. AZtán a hollywoodi produkció olyan bevételt hozott, ami elegendő lenne 11 új Titanic-hajó építésének finanszírozására.

A Titanic négy kéményéből nem mindegyik működött. Csak három szolgált az égéstermék, a korom elvezetésére. A negyediket pusztán szellőztetésre használták és bizonyos fenséges esztétikát adott a hajónak.

Azok az utasok, akik megengedhették maguknak az első osztályú jegyeket, fényűző bánásmódban részesültek. A tehetősek megkóstolhatták a párizsi kávézók finomságait, teakertekben pihenhettek, a könyvtárban olvasgathattak, squashpályán teniszezhettek és fűtött úszómedencét élvezhettek. Rengeteg szeszes italt is bekészítettek a fedélzetre, 20 000 üveg sör és 1500 üveg bor volt raktáron. A bőséges alkohol mellett 8000 szivar is elérhető volt az első osztály vendégei számára. 

Az első osztály utasai 352 dalt tartalmazó könyvet kaptak. A fedélzeten lévő zenészeknek az utazás előtt meg kellett tanulniuk az összes zeneművet, hogy ezek bármelyikét el tudják játszani az utasok kérésére.

A jéghegyet először április 14-én este fél 12-kor észlelték. Egy őrszem vette észre és kétségbeesetten kongatta a figyelmeztető harangot. A hajó sietve éles szögben elfordult, hogy elkerülje az ütközést, de már késő volt. Hogy miért az utolsó pillanatban látták meg a jéghegyet, arra lehet magyarázat. Tim Maltin történész szerint a hajó elsüllyedésének éjszakáján a légköri viszonyok valószínűleg szuper fénytörést okoztak - ez álcázhatta a jéghegyet. Állítólag mindössze 37 másodperc telt el a jéghegy észlelésétől az ütközésig.

A Titanic a katasztrófa estéjén több jégjelentést is kapott, hasonló útvonalon haladó hajóktól. De nyilvánvaló, hogy a kritikus jéghegyre vonatkozó figyelmeztetés nem jutott el időben a Titanic kapitányához. A távírászok túlterheltsége miatt 30 másodperces késéssel érkező üzenet nem tette lehetővé, hogy időben irányt változtassanak.

A "Titanic: Az új bizonyítékok" című dokumentumfilm szerint a hajó fedélzetén keletkezett tűz is hozzátehetett ahhoz, hogy az ütközésből katasztrófa lett. A tűz a hajó indulása előtt három héttel 1800 Fahrenheit fokos hőmérsékleten égett, e miatt gyengülhetett meg a fém.

A baleset napjára tervezett mentőcsónak-gyakorlatot máig rejtélyes okokból törölték. A gyakorlat lemondásáról Edward Smith kapitány döntött.

Okos dolognak tűnhet, ha a hajótest sérülése esetén a mentőcsónakokat azonnal leengedik. A Titanicon azonban csak egy teljes óra elteltével bocsátották vízre az első csónakokat.

A tengervíz hőmérséklete fagypont alatt volt, amikor a hajó elsüllyedt. Ezt a Titanic közelében tartózkodó SS Californian kapitányának méréséből tudjuk.

A Titanic első cukrászmestere, Charles Joughin annyit ivott, hogy sikerült túlélnie a fagyos hőmérsékletet. A nagy mennyiségű whisky, amelyet a hajó elsüllyedése előtt fogyasztott, elég melegen tartotta a testét ahhoz, hogy kibírja a két órát az óceánban, mire kimentették.

Egy japán túlélő, Masabuni Hosono élete hátralévő részét elítéltként töltötte, mivel a japán kormány gyávaságnak tekintette, hogy nem halt meg a többi utassal együtt.

A Titanic legfiatalabb utasa 2 hónapos volt. Millvina Dean volt a legfiatalabb utas a hajón és a leghosszabb ideig élő túlélő. Ő 2009-ben, 97 éves korában halt meg.

Ami a Titanicból az óceán fenekén maradt, azt teljesen felemészti egy baktérium. A vasfaló mikroorganizmus megtapad az acélfelületen és szép lassan porrá emészti azt.

A hajó 1912. április 15-én hajnali 2 óra 20 perckor csúszott az óceán felszíne alá. A tragédia 1517 ember életét követelte. Az akkoriban elsüllyeszthetetlennek hitt Titanic a kereskedelmi hajózás történetének egyik legnagyobb katasztrófája.

Forrás: eu.usatoday.com, starsinsider.com

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
Mi történik, ha az autóipar villámgyorsan dönt – de közben elfelejt rendszerekben gondolkodni?....
2026.03.20
A legendáknak élniük kell. Az autóipar éppen teljes átalakulásban van, de a kultikus modellek....
2026.03.20
Az új Opel Astra, az új GSE nagy teljesítményű sportautók, valamint további sikeres modellek és....
2026.03.20
Egyre több autóst ér meglepetésként, hogy akár 395 eurós büntetést is kaphat, ha vásárlás nélkül....
2026.03.20
A Lexus elektromos SUV-ja, az RZ a márka villanyautós stratégiájának kulcsmodellje. A friss....
2026.03.19
Két gépkocsi ütközött össze az M43-as autópálya 18-as kilométerszelvényénél, Szeged térségében, a....
2026.03.19
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.03.19
Az ikerturbós V6-os motorhoz nem feltétlenül illik a konnektor, talán illúzióromboló is, de a világ....
2026.03.19
Mutatjuk, mi várható.   ..
2026.03.19
A BMW 3-as a bajor prémiumgyártó legmeghatározóbb modellsorozata. Egy ikon, amely az elmúlt fél....