hídépítés

Elfogadták az olasz félszigetet Szicíliával összekötő híd projektjét - videó

2025.08.07.

A Giorgia Meloni miniszterelnök vezette gazdasági és fejlesztési programbizottság szerdán bejelentette, hogy elfogadta az az olasz félszigetet Szicíliával összekötő híd végleges tervét, amely a világ legnagyobb függő szerkezete lesz, és költsége megközelíti a tizennégy milliárd eurót.

A gazdasági és fenntartható fejlődésért felelős minisztériumközi bizottság (Cipess) közleményben hangsúlyozta, hogy stratégiai jelentőségű infrastrukturális beruházásról van szó a déli térségek fejlesztése és az egész ország számára.

A Messinai-szoros két partja közötti híd építési költsége 13,532 milliárd euró, és az összeget közpénzből fedezik, amit többek között a tavalyi és az idei költségvetés biztosít - olvasható a Cipess közlésében.

A képre kattintva megnézhet egy videót

A dokumentum felidézi, hogy a projekt 1971 óta szerepel napirenden, de 2022-benGiorgia Meloni kormánya indította újra.

A világ leghosszabb, 3300 méteres függőhídjának megvalósításáról van szó, amelyen a tervek szerint mindkét irányba többek között három-három sávos autóút, valamint vasútvonal vezet. Óránként hatezer jármű és napi kétszáz vonat áthaladásával számolnak.

A tervek szerint a híd óránkénti több mint kétszáz kilométeres erősségű szélnek is ellen tud állni, valamint a Richter-skála szerinti több mint hetes erősségű földrengésnek.

A híd calabriai és szicíliai oldalán további negyven kilométer bekötőútrendszert akarnak építeni, melyek a térség autósztrádáival teremtenek majd kapcsolatot. A hajók áthaladását is biztosító hetvenkét méter magas szerkezet két hídfőjénél egy-egy, közel négyszáz méteres tartótornyot emelnek.

A Cipess hangsúlyozta, hogy a híddal egy időben fejlesztik a dél-olaszországi közlekedési hálózatot új nagysebességű vasútvonalak létrehozásával.

Matteo Salvini infrastrukturális és közlekedési miniszter, a Liga kormánypárt vezetője azt mondta: a Cipess döntését kiindulási pontnak tartja a munkák elindításához. "Egy ekkora infrastrukturális beruházás fejlődési motorként hat majd az egész olasz gazdaságra" - fejtette ki Matteo Salvini.

Közölte, hogy az építkezési munkák akár már október előtt megkezdődhetnek, mivel a Cipesst követően már csak a számvevőszéknek kell rábólintania a projektre. "Ha a munka minél előbb megindul, a műszaki szakértők számításai szerint a hídon 2032-ben vagy 2033-ban lehet majd első alkalommal áthaladni" - jelentette ki Salvini.

A miniszter emlékeztetett, hogy jelenleg a calabriai Villa San Giovanni és a szicíliai Messina közötti átkelés komphajókkal történik, ami járművel vagy vasúttal, legalább két és három óra közötti időt vesz igénybe, de van amikor többet. A hídon keresztül tizenöt perc alatt meg lehet majd tenni az utat.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.20
A magyarországi használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi került új tulajdonoshoz az első fél....
2026.07.20
Ennyien mondták el a véleményüket az illegális utcai versenyzés visszaszorításáról, a kirívó....
2026.07.20
A Budakörnyéki Járási Ügyészség minősített rongálás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival....
2026.07.20
A liguriai Imperia hat parkolóját egyetlen, központi rendszerbe fűzték össze, miután a....
2026.07.20
A baleset az M1-es autópálya felé vezető oldalon Dunaharasztinál történt - közölte a....
2026.07.20
Végéhez közeledik a megújult MOL Bubi próbaüzeme, amely lehetővé tette, hogy a BKK valódi....
2026.07.20
Hiába friss még az autógyártás területén a Xiaomi, máris almárkát hoznak létre egy teljesen más....
2026.07.19
Számjelzése mint egy Boeing óriásgépé, és akkora földeket művelt, mint egy repülőtéri felszálló....
2026.07.19
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:Autostoppos régen és ma. ..
2026.07.19
A finn végig dominált az Észt-ralin, amely a Finn-rali főpróbájának számít. A második helyen a....