autógyártás

Elkészült a százezredik Peugeot 2008

2014.02.22.

A kis szabadidő-autó bevezetése óta még egy év sem telt el, és máris elérte a százezres gyártási darabszámot.

A mulhouse-i üzemben gyártott százezredik 2008-ast, Corinne Spilios, a mulhouse-i üzem igazgatójának és Xavier Duchemin, a Peugeot France ügyvezető igazgatójának jelenlétében adták át tulajdonosának.

A tavalyi Genfi Autószalonon világpremierként bemutatott Peugeot 2008 a több mint 100 ezer megrendeléssel a 2013-as év valóságos bestsellerévé vált. Kizárólag a mulhouse-i gyáregységben gyártanak a világ összes piaca számára (kivéve Kínát és Latin-Amerikát), 2013 szeptemberében a „Garantáltan Francia Termék” védjeggyel láttak el, hiszen alkatrészeinek 73 százalékát Franciaországban gyártják. A modell kitűnő piaci indulásának köszönhetően, háromszor is szükségessé vált a mulhouse-i üzemben a gyártás növelése, elérve így a napi 680 gyártási darabszámot, ami azt jelenti, hogy bevezetése óta kétszeresére nőtt a gyártás mennyisége.

A százezredik 2008-as – párizsi régióból származó – tulajdonosa a mulhouse-i üzembe utazott a jelképes kulcsátadásra, melyen Corinne Spilios, a mulhouse-i gyár igazgatója, és Xavier Duchemin, a Peugeot France ügyvezető igazgatója is részt vett.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....