BYD autóbuszok

Elkészültek a kínai BYD első elektromos buszai Komáromban

2017.09.11.

A komáromi BYD Electric Bus and Truck Hungary Kft. üzeméből hétfőn kigördült a társaság első két elektromos busza - közölte a város polgármestere az MTI-vel.

Molnár Attila (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint az áprilisban megnyílt üzemben a teljes kapacitás elérésekor évente négyszáz jármű előállítását tervezik és 300 embernek adnak munkát. A 6,2 milliárd forint értékű beruházáshoz a kormány 925 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott. Az első járművek az MTI információi szerint 12 méter hosszú, szóló városi autóbuszok, melyeket Európa járműkiállításain mutatnak be. A gyárban jelenleg 98 állandó munkavállaló dolgozik.

A BYD komáromi telephelyén kezdetben városi és távolsági közlekedésre szánt elektromos buszokat szerelnek össze, európai megrendelésekre. A kész buszok mellett az angol ADL-lel együttműködésben gyártott autóbuszok vázszerkezeteit is itt hegeszthetik össze. A tervek szerint szintén Komáromban állítanák elő a közelmúltban bejelentett franciaországi BYD gyár részére készített buszalvázakat, valamint később elektromos villástargoncákat és könnyű haszonjárműveket is összeszerelhetnek a gyárban.

A BYD Company Ltd. piacvezető multinacionális csúcstechnológiai vállalat, amelynek központja a kínai Sencsenben található. 1995-ös alapítása óta a társaság jelentős tudásra tett szert az újratölthető-akkumulátorok gyártásában. A világ több mint 50 országában és régiójában van jelen megújuló energiára épülő megoldásaival. Az 1995-ben alapított kínai cég az elmúlt években globális expanziót hajtott végre, összeszerelő üzemet nyitott az Egyesült Államokban, emellett vegyesvállalatot alapított a Daimlerrel a Denza prémium elektromos autó-márka fejlesztése és piaci bevezetése érdekében.

A BYD elektromos buszaival működik a nulla károsanyag-kibocsátású buszok legnagyobb flottája az amszterdami Schiphol repülőtéren, és a világ legnagyobb városi elektromosbusz-flottája London utcáin. A BYD részvényeit a Hongkongi Értéktőzsdén és a Sencseni Értéktőzsdén jegyzik, a társaság 220 ezer embert foglalkoztat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....