autósport

Elmarad a Selyemút-rali

2014.04.23.

A rendkívül sûrû orosz sportnaptár okán a Selyemút-rali szervezõi bejelentették, hogy a versenyüket 2015-re halasztják el, vagyis idén elmarad a magyar terepralisok által is nagyon kedvelt sivatagi viadal, amely július 3-án rajtolt volna a moszkvai Vörös térrõl, s amelynek szervezõi túl voltak már az elsõ pályabejáráson.

A közlemény szerint a Selyemút-rali rendezõi élvezik az orosz kormány és jó néhány minisztérium támogatását, így megértik, hogy az olyan stratégiailag fontosabb események, mint a februárban megtartott szocsi olimpiai játékok és a Formula–1-es Orosz Nagydíj (amelyet októberben rendeznek) prioritást élveznek az idén.

A Selyemút-ralit öt év alatt a második legrangosabb terepraliversennyé nõtte ki magát (a Dakar-rali után), nagyszámú indulóval az autós és a kamionos mezõnyben egyaránt. Öt éven keresztül a verseny rendezõi figyelembe vették az indulók kéréseit, és profi, nagy médiafigyelemnek örvendõ maratoni viadalt szerveztek, amely meghatározóvá vált a nemzetközi motorsportban. 
 
A Selyemút szervezõi köszönik a versenyzõk lojalitását, a szervezõcsapat lelkesedését, a támogatók közremûködését. A közlemény szerint a következõ Selyemút-ralit (2015-ben) igyekeznek majd az eddiginél is emlékezetesebbé tenni. A filozófiájuk ugyanis nem változott: „minden versenynek jobbnak kell lennie, mint az elõzõ volt”. 
 
Szalay Balázs és Bunkoczi László számára különösen fájdalmas, hogy elmarad a verseny, hiszen az Opel Dakar Team párosa a Selyemúton aratta egyik legnagyobb nemzetközi sikerét: tavalyelõtt hatalmas hajrával a második helyen ért célba. 
Így azután nyilván az idén is hatalmas motivációval készült a viadalra a magyar kettõs (sõt, az elsõk között le is adta a nevezését), amelyre azonban úgy tûnik, több mint egy évet kell várnia. 
 
„A szívem csücske a Selyemút-rali, nagyon készültünk rá az idén is, s nemcsak mi, mert úgy hallottam, hogy Magyarországról is rekordnevezés lett volna az idén. Sajnos azonban várnunk kell egy évet, és más versenyeket választani felkészülésre az év fõ versenye elõtt” – mondta Szalay Balázs. 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....