jet-ski

Előkelő helyről várják a zárónapot a magyarok a jet-ski Magyar Nagydíjon

2024.07.20.

A magyar jet-ski válogatott tagjai előkelő helyről várják a péntektől vasárnapig zajló Magyar Nagydíj zárónapját, melynek keretein belül felnőtt Európa-bajnoki és junior világbajnoki futamot is rendeznek Győr-Győrzámolyon.

Fotó: Magyar Jet-Ski Szövetség

A magyar szövetség szombati közleménye szerint több kategóriában is túlvan már két futamon a mezőny. Ezek alapján Jászai Csongor a Ski GP2-ben vezető helyről várja a vasárnapi zárószakaszt, és ugyancsak első a Runabout veterán GP1-ben Kasza György.Ski GP3-ban Szabó Barnabás jelenleg a harmadik, akárcsak Major Sándor a Runabout veterán GP1-ben.

Runabout GP 1-ben viszont még csak az első futamot rendezték meg, ebben pedig Kasza György áll az élen, Kacor Levente pedig a harmadik. Ski GP1-ben a magyar licenccel versenyző, osztrák Kevin Reiterer első helyét próbálja megtartani a hátralévő két futamban, míg a Runabout GP 2-ben Kacor másodikként zárta a szombati napot.

Freestyle-ban az osztrák származású, de szintén magyar színekben versenyző Maximilian Martha az első futam után a második helyen áll.

A hazai viadalon álló (Ski) és ülő (Runabout) kategóriákban rendeznek futamokat, és minden kategóriában három döntős futamot kell teljesíteniük a versenyzőknek. Ezek összesített eredményei alapján derülnek ki, hogy kik állhatnak majd dobogóra.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A járműtörténeti jelentések alapján Magyarországon a sérült autók aránya eléri az 57 százalékot,....
2026.05.20
Ha azt mondjuk: amerikai autók az 1950-es években mindenkinek hátsó „szárnyakkal” ellátott....
2026.05.20
A következő hetekben megkezdődik a megújult, tisztán elektromos hajtású Cupra Tavascan....
2026.05.20
A Toyota Hilux neve hosszú évtizedek óta egyet jelent a megbízhatósággal és a szinte....
2026.05.20
Minden érintett sportvezető nagy fantáziát lát Nagy Roland gokartversenyzőben, aki az elmúlt....
2026.05.20
A vállalat új ellátási lánc-szolgáltatása hatással lehet az alkatrész-logisztikára és az....
2026.05.20
Tisztában van vele a Toyota, hogy egy új technológia piaci meghonosításához minden lehetséges....
2026.05.20
Mark Rushbrook jelezte, a gyártó támogatja a V8-as motorok visszatérését és az elektromos elemek....
2026.05.20
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a....
2026.05.20
Négy napra Budapest lett az európai közlekedéskutatás és mobilitási innováció egyik központja:....