Párizs

Először szerveztek autómentes napot Párizsban

2015.09.28.

– Először szervezett autómentes napot Párizsban a fővárosi önkormányzat: vasárnap délelőtt 11 óra és délután 6 óra között tilos volt gépjárművel behajtani a francia főváros központjába.

Az első autómentes napot Anne Hidalgo, Párizs szocialista főpolgármestere együtt nyitotta meg a brazíliai Sao Paulo, valamint Brüsszel és Bristol városvezetőivel a Champs-Elysées sugárúton. A három külföldi város már szervezett autómentes napot. Félórával a lezárást követően a világ egyik legszebb sugárútján már hömpölygött a tömeg, az emberek örömmel vették birtokba a kétszer négysávos utat.


A belváros északi részén található Les Grands Boulevards és a déli részen található Boulevard Saint-Germain között zárták le a gépjárművek számára a várost, nyugaton a Concorde, keleten pedig a Bastille tér a határ. Az autókat az Invalidusok és az Eiffel-torony előtti Mars-mező környékéről, valamint a Montmartre-ról és a Párizst övező boulogne-i és vincennes-i parkokból is kitiltották. A prefektúra már hetek óta óriásplakátokon hirdette az akciót, és arra kérte a gépjárművek tulajdonosait, hogy mindenképpen kerüljék el vasárnap Párizs belvárosát.

A behajtási tilalom nem vonatkozott a mentők és a rendőrség járműveire, valamint a taxikra, a buszokra és a környéken lakók járműveire. A párizsi klímakonferencia előtt két hónappal rendezett autómentes nap célja felhívni a párizsiak figyelmét a környezetszennyezés és az éghajlat-felmelegedés elleni közdelem fontosságára.
 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....