sebességhatár

Emelkedik a sebességhatár a belga autópályákon

2017.12.25.

- Az eddigi 120-ról 130 kilométer/órára emelkedhet a sebességhatár a belga autópályák egyes szakaszain 2018 első felében - közölte a La Libre Belgique című belga napilap.

Francois Bellot, a belga szövetségi kormány közlekedési minisztere tájékoztatása szerint az autópályákon eddig egységesen 120 kilométer/óra helyett megengedhető lesz a 130-as sebességhatár bevezetése is egyes autópálya-szakaszokon. Arról, hogy bevezetik-e, vagy mely szakaszokon engedélyezik a sebességhatár emelését, a tartományi kormányok dönthetnek majd az illetékes közlekedési hatóságok bevonásával.



Melisa Blot, a miniszter szóvivője elmondta, a magasabb haladási sebességet várhatóan a kisebb forgalmú, jobban belátható és kevesebb veszélyes kanyarral rendelkező szakaszokon hagyják majd jóvá. A sebességhatár emelését indokolja, hogy az útviszonyoknak megfelelőbb gyorsasággal való haladást megengedő szabályozást könnyebb betartani.

A látási viszonyok, vagy a forgalom esetleges változása miatt, a kormány javaslata szerint érdemes lesz majd elektronikus kijelzőket elhelyezni az utak mentén annak érdekében, hogy adott esetben csökkenteni is lehessen az engedélyezett haladási sebességet - közölte. Noha a szövetségi kormány javaslatát a regionális parlamentek bevonásával véglegesítették, a szöveget helyi szinten is jóvá kell hagyni. Hozzájárulásukat követően vezetik nemzeti jogrendbe az intézkedést - tette hozzá a szóvivő.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....