elektomos autó

Emissziómentes örömautóként térhet vissza a Toyota MR2

2018.11.02.

A Toyota készen áll arra, hogy megfontolja legendás kompakt sportkupéjának feltámasztását. Az MR2 kiváló belépőt jelenthetne a márka számára az elektromos autók piacára.

Tojoda Akio, a Toyota elnöke köztudomásúlag imádja a sportautókat. Eltökéltségének köszönhetően hamarosan újra megjelenik a márka palettáján a Supra polgári változata, a Toyota egykori legendája, és miután a Celica pótlásáról már 2012-ben gondoskodtak a GT86 bevezetésével, már csak a legkisebb fivér hiányzik a Supra-Celica-MR2 trióból.

Az 1984 és 2007 között gyártott, három generációt megélt Toyota MR2 megfizethető középmotoros, hátsókerék-hajtású modell volt – ezzel a kombinációval azóta sem találkozhatunk a piacon. Utódlását elvi szinten már felvetette egyszer a Toyota: a 2015-ös S-FR tanulmányautó minden szempontból megfelelt volna a feltételeknek, kivéve a középmotort. Erre is létezne azonban megoldás: az elektromos meghajtás. Az ülések mögött elhelyezett erőforrás a padló alá rendezett akkumulátorcsomaggal együtt páratlanul mély tömegközéppontot és kedvező súlyeloszlást eredményezne, a villanymotor combos kezdeti forgatónyomatéka különösen élvezetessé tehetné a kigyorsításokat a rövid tengelytávjával eleve kanyargós, szűk országutakra ideális autóval.

Egy apró, könnyű sportautó (az S-FR tanulmány hossza nem érte el a négy métert, tömege az egy tonnát), amely egyébként sem ideális a hosszú távú túrázásra, tökéletes belépőt jelenthetne a Toyota számára az akkumulátoros villanyautók világába – írta meg az Autocar magazin. Városi vagy város környéki használatban nem jelentene praktikus problémát az akkumulátorok korlátozott hatótávolsága. Kifejezetten előnyös volna viszont a belvárosokban az emissziómentes haladás lehetősége, különösen most, amikor egyre több európai nagyváros vonja meg a bizalmat nemcsak a dízelmotoroktól, de általában a belső égésű motortechnológiától.

Mindez csupán alaptalan álmodozás volna? Nem feltétlenül. A Toyota október elején alapította meg azemissziómentes járművek kutatására és fejlesztésére szolgáló részlegét, a Toyota ZEV Factoryt, ahol kétszáz mérnök dolgozik az akkumulátoros (BEV) és hidrogén üzemanyagcellás (FCEV) technológiákon. A Toyota, amely hosszú időn át elzárkózott az akkumulátoros elektromos hajtástól, gőzerőkkel fejleszti újgenerációs szilárdtest-akkumulátorát, amely forradalmasíthatja a piacot; 2030 elejére évente egymillió BEV, illetve FCEV modellt kívánnak gyártani és értékesíteni.

Ez azt jelenti, hogy akár már a jövő évtized derekán megkezdődhet a tisztán elektromos Toyoták piaci bevezetése; az időzítés ideális esetben egybevágna a következő generációsSupra bevezetésével, a hamarosan érkező második szériás GT86 ráncfelvarrásával. Az igény, a szándék, a technika és az időzítés mind stimmel – bízzunk benne, hogy a feltételek ilyen fokú együttállása a Toyota vezérkarát is meggyőzi TojodaAkio igazáról.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....