visszapillantó tükrök

Én találtam fel a tükörindexet!

2023.02.12.

Visszapillantók: Honnan hová fejlődött a technika és miért kell nagyon vigyázni rá?

Autóink bármelyik részegységét nézzük, a fejlődés minden apró részletben tetten érhető. Mi ma a tükrök törzsfejlődését ragadjuk ki.

Jobboldalon tükör sem volt

Amióta az eszemet tudom, az autókat nézegetem az utcán. Amikor a családommal a 80-as években a Balatonon nyaraltunk, feltűnt, hogy a szállodák előtt álló nyugati autókon a jobboldalon is van visszapillantó tükör.

A két Zsigulin és a Kispolszin nincs jobboldali tükör, hátrébb, a Mercin természtesen van. (Forrás: Fortepan, Magyar Rendőr)

A KGST piacos kocsikon általában nem volt, mert itthon a rendelet nem írta elő. Ráadásul maguk a tükrök is szinte kizárólag a funkcióra voltak tervezve, semmit nem áldoztak a dizájn oltárán. Pedig egy, illetve két visszapillantó tükör bizony feltűnő részét képezheti egy autó megjelenésének.

Ékes példája a tükördizájnnak az 1995-9s Opel Vectra (B) tükörtől tükörig húzódó első övvonala 

Mire való a tükör?

A visszapillantó tükör elengedhetetlen fontosságú része a biztonságos közlekedésnek. A vezető hátra fordulás nélkül ezek segítségével tudja figyelemmel kísérni a mögöttes forgalmat. Egy rutinos sofőrnek sokszor bele sem kell néznie, hanem a perifériás látómezőjében lévő tükörben feltűnnek neki a mozgások.

Sokan nem használják eleget: nem tudom, ki, hogy van vele, én szerintem 10-20 másodpercenként belenézek valamelyik tükörbe, így mindig tisztában vagyok a körülöttem zajló eseményekkel. Sokszor tapasztalom azonban, hogy a tükör be sincs állítva helyesen, így elképzelni nem tudom, hogyan vezetnek. A másik, amikor a tükör törött, sérült, vagy egyszerűen hiányzik és így is a legnagyobb nyugalommal közlekednek egyesek…

Ki ne hagyjuk az információk sorából, hogy a memóriás ülésállításhoz általában a tükörbeállításokat is tárolja a rendszer.

Mit tud ma egy tükör?

A visszapillantó tükrök helyes beállítása alapvető fontosságú. Bár egy vezető esetén nem kell folyton állítgatni, ha egy autót többen használnak, akkor alkalmanként el kell végezni ezt a műveletet. Az elektromosan állítható visszapillantó tükör ma már a leggyakrabban alapfelszereltsége egy autónak, ami nem csak sofőrváltáskor, de például parkoláskor is jól jön.

Ha már itt tartunk meg kell jegyezni, hogy sok autóban elérhető olyan funkció, amely hátramenetben lebillenti a tükörlapot, hogy jobban lássa a vezető a parkolóhely határait.

Csökkentsük a holtteret

Említettem már, hogy korábban a legegyszerűbb kialakítás mellett egy síklapú tükör volt a kocsikra szerelve és kész. Ebben lehetett látni annyit, ami feltétlenül szükséges. De holttér maradt bőven az autó mellett, ezért feltalálták az aszférikus tükörlapokat.

Először a belső visszapillantók helyére szereltek konkáv tükörlappal rendelkező visszapillantókat. Emlékszünk, ez az időszak a Koppány kipufogók és egyéb szocialista sufni tuningok időszaka volt. Ez a megoldás sokkal nagyobb szögű hátra tekintést tett lehetővé, igaz közben erősen torzította is a képet, ami csalóka a járművek távolságának megítélésénél.

Később a gyári megoldások is kezdtek elterjedni a külső tükrökön. A kétsíkú tükörlapok nagyobbik része a korábban megszokott irányba volt állítva, míg a pár fokkal eltérő szögben álló része csökkentette a holtteret az autó mellett.

De belepte a hó

Nagy hidegben, vagy havazáskor a tükörlapok az ablaküvegekhez hasonlóan deresek, havasak lettek, így azokat külön kellett megtisztítani. Hogy ez a kényelmetlen feladat ne terhelje az autósokat, megjelentek a fűthető tükrök. Egy külön áramkör és fűtőszálak segítségével melegíteni lehetett a tükröket, így azokan 1-2 perc alatt leolvasztották magukról a jeges bevonatot.

A rendszernek általában külön kapcsolója nincs, hanem a hátsó szélvédő fűtésével együtt kapcsolta az elektronika. Később elterjedt, hogy 7-8 fok alatt a tükrök fűtése automatikusan bekapcsol. Nekem ez a funkció akkor jön a legjobban, amikor párás időben behajtok egy mélygarázsba és az ablakokra, tükrökre fűtés hiányában másodpercek alatt kicsapódik a pára.

Ha keskeny a garázskapu

A visszapillantó tükrök az idők során természetesen magával a járművek méretével együtt változtak, nagyobbak lettek. A szélesebb kocsik tulajdonosai a régi időkben épített garázs- és kertkapuknál sokszor tapasztalják, hogy a visszapillantókat be kell hajtani ahhoz, hogy beférjen az autó.

A gyártók nem tűrhették, hogy az autósoknak hajlonganiuk kelljen ehhez a mutatványhoz, úgyhogy megoldották, hogy a tükrök behajtását egy-egy motor végezze el. Az elektromosan behajtható visszapillantók némi odafigyelést igényelnek, mert a mechanikájuk nem szereti, hogy ha kézzel hajtogatják őket.

Elhelyezése miatt másra is jó

Mivel a tükrök általában az autó legszélén vannak, praktikus, hogy az oldalsó irányjelző lámpákat ide építsék be. Ehhez egy személyes sztorim is van. Még bőven a tükörindexek megjelenése előtt építettem legóból egy buszt, amelyen volt visszapillantó tükör is. A kis tartókonzol hátsó részére egy 1x1-es síklapot, első részére pedig sárga lámpaelemet szereltem, így büszkén vallom, hogy a tükörindexet én találtam fel!

Aztán 1999-ben megjelent a Mercedes-Benz W210 (E-osztály) ráncfelvarrott változata, amely az első olyan autó volt, amit tükörbe integrált indexszel szereltek. A trendet gyorsan levette a többi gyártó is, manapság az a „különleges”, ha nincs benne villogó. Ez a megoldás nem csak azért jó, mert így a kocsi legszélére kerül a lámpa, hanem a hagyományos, általában sárvédőre szerelt villogó így feljebb is kerül, a több autós számára jobban látható.

Még mindig van holttér

A többsíkú tükörlapok nem tudták teljesen kiküszöbölni a holtteret. Ezért – általában a hátsó vészhárító mögé szerelt – radarok segítségével figyelik a kocsik, hogy van-e mellettünk autó. Ennek a rendszernek a visszajelző fényjelzése is legtöbbször a visszapillantó tükörbe van szerelve. A LED megvilágítású piktogram a tükörlapon villan fel, ha mögöttes forgalmat észlel a rendszer. (Vannak olyan megoldások is, amelyek nem a tükörlapon jeleznek, hanem kisebb lámpa villan fel veszély esetén, de ez is a tükrön van.

De itt még nincs vége: Pár évvel ezelőtt terjedtek el a 360 fokos kamerarendszerek, amelynek oldalsó kameráit szintén a tükrökbe szerelik a gyártók. Ezekkel a rendszerekkel gyakorlatilag az autó környezetének minden részlete látható, sőt, az intelligens megoldással már virtuális járműnézet is elérhető. Tulajdonképpen onnan nézzük az autót, ahonnan akarjuk, vagy akár menet közben képernyőről terepezhetünk, mint az új GLC-osztályban.

Vakítás ellen

A funkciók sora nem ért véget. A belső visszapillantó tükrök ősrégi funkciója, hogy egy billentéssel úgy lehet beállítani őket, hogy a sötétben mögöttünk világító autók fénye ne vakítsa a vezetőt. Természetesen ma már ezt sem kell a vezetőnek állítgatnia, hiszen a fényszenzorokkal felszerelt kocsik, sötétben, hátulról érkező megvilágítás estén egy elektrokróm réteg feszültség alá helyezésével el tudják sötétíteni a tükörlapot.

Ez a megoldás természetesen elérhető a külső tükröknél is.

Nagyon kell rá vigyázni

Szedjük akkor össze, mit tudhat egy mai, korszerű visszapillantó: elektromosan állítható, fűthető, behajtható, van benne index, a tükörlapjában LED jelzés, alul kamera és kilépőfény, ráadásul az egész burkolata még színre is van fényezve.

Kisarkított példánkban most egy néhány éves X5-ös BMW minden jóval felszerelt komplett tükörcseréjének árát mutatom be. (Rezsi óradíjként a márkaszervizekben nem kiugróan magas, 28.000,- Ft-os nettó díjjal számolunk.)

A komplett tüköregység cseréje, a burkolat fényezéssével együtt (gyöngyház fényezés) több mint 450.000,- Ft-ba kerülne. Oldalanként.

Többek között ezért is kell a nagytudású tükröket óvni, félteni.

További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....