Genfi Autószalon

Ennél erősebb Aston Martin még nem volt

2015.02.27.

A brit gyártó legújabb modellje, a Vulcan egy kizárólag versenypályán használható szupersportkocsi 800 lóerővel.

Az Aston Martin a valaha volt legintenzívebb és legizgalmasabb modelljeként jellemzi az új Vulcant, amit a márciusi Genfi Autószalonon fognak bemutatni. Rendkívül agresszív lett a kocsi formája, amely elöl alig mutat rokon vonásokat a márka egyéb modelljeivel, a hűtőmaszkot például az első szplitterbe integrálták, ami eddig még egyszer sem fordult elő az cég történetében.  Hátrébb haladva azért már felfedezhetők az Aston Martinok jellegzetes részletei.

Mivel a kocsi a versenypályára született, nem kell csodálkozni azon, hogy a vázát teljes egészében szénszálból alkották meg, sőt, még a kardántengely is ebből a rendkívül könnyű és erős anyagból készül. Bár a pontos tömeget még nem árulták el, azt már lehet tudni, hogy a Vulcan súly-lóerő aránya meghaladja a Le Mans-ban induló GTE kategóriás versenyautókét. A kocsi mozgatásáról ugyanis egy 7,0 literes, feltöltő nélküli V12-es motor gondoskodik, amely kereken 800 lóerőt küld a hátsó kerekekre egy hatfokozatú szekvenciális sebességváltón keresztül. Hogy a megállás se jelentsen gondot, elöl 380, hátul 360 mm átmérőjű karbon-kerámia Brembo fékeket építettek be, amelyek a tartós igénybevételt is bírják versenypályán. A vetélytársaktól (McLaren P1 GTR, Ferrari FXX K) eltérően hibrid hajtást nem építettek a Vulcanba.

A versenyautókhoz hasonlóan állítható lengéscsillapítókkal és kanyarstabilizátorokkal látták el a speciálisan a Vulcan számára kifejlesztett futóművet, természetesen az elektronika is a kor színvonalán áll: a kipörgésgátló és a blokkolásgátló érzékenységét is több fokozatban lehet állítani a műszerfalról, menet közben.

Az Aston Martin nemrég kinevezett vezérigazgatója, a Nissantól érkezett Andy Palmer szerint a Vulcan egy „ritka és rendkívül izgalmas szupersportautó, amit azért terveztek, hogy olyan, egyedi vezetési élményt nyújtson, amely a márka hagyományaiból táplálkozik”. Mindössze 24 példányt gyártanak majd a kocsiból, a szerencsés vásárlóknak lehetőséget adnak arra, hogy intenzív vezetéstechnikai tréningeken vegyenek részt Nagy-Britannia leghíresebb versenypályáin. Ezeken a tanfolyamokon olyan neves versenyzők oktatnak majd, mint az Aston Martin gyári csapatának pilótája, Darren Turner. Az oktatás során a fokozatosság elvét követve először egy V12-es Vantage, aztán egy One-77 és a Vantage GT4-es versenyautó mögött kell elsajátítani a megfelelő képességeket, és csak ezután lehet majd a Vulcant is vezetni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Az a sofőr, aki 50 helyett 109 km/órával hajtott, 210.000 forint bírságra számíthat. ..
2026.08.11
A Datahouse adatai szerint az idei első hét hónapjában 99 ezer 714 új személygépkocsit és....
2026.08.11
Meghatározó, új szereplővel bővül a hazai autópiac: hivatalosan is megkezdte magyarországi....
2026.08.11
Rendkívül kedvező eredményekkel zárultak a Nilu27 új fejlesztésű erőforrásának első próbapadi....
2026.08.11
Idén 210 helyszínen összesen 570 kilométernyi országos fő- és mellékút újul meg csaknem 149....
2026.08.11
Elsőre egy kicsit elegánsabb dizájnt és összeszedettebb anyaghasználatot vártam el egy felső-....
2026.08.11
Második alkalommal nyerte el Magyarország 500 vezető márkája egyikeként a Business Superbrands....
2026.08.11
Harminc éve indította el a hibridforradalmat a Toyota, és esze ágában sincs átengedni a vezetést a....
2026.08.11
Bradley Smith emlékezetes hazai győzelmet aratott, míg Archie McDonald megszerezte a pole pozíciót....
2026.08.11
Európa-szerte egyre nagyobb aggodalmat kelt az autósok körében terjedő új trükk: speciálisan....