segélyhívás

EP: március végétől kötelező az automatikus autós segélyhívó

2018.03.27.

Automatikus segélyhívóval kell felszerelni minden új gyártású személyautót, kisbuszt és könnyű tehergépkocsit Európában. A szabályozás március 31-től lép érvénybe - közölte az Európai Parlament hétfőn.

Az uniós palament tájékoztatása szerint minden, a felsorolt járműkategóriába tartozó új gyártású gépkocsinak, amelyet Európában kívánnak forgalomba helyezni, rendelkeznie kell egy olyan szerkezettel, amely közúti baleset esetén automatikusan tárcsázza a határokon átívelő segítségnyújtást biztosító, közös európai 112-es hívószámot. Mint elmondták, az életmentést és a súlyos sérülések gyorsabb ellátását lehetővé tevő új, úgynevezett e-segélyhívó rendszer segíteni fogja a közlekedők biztonságának növelését, ugyanis baleset esetén jelentősen csökkentheti a mentőszolgálatok helyszínre érkezésének idejét.

Várakozások szerint a rendszer a közutakon 50 százalékkal, a városokban 40 százalékkal gyorsítja meg a mentést, amely évente mintegy 1500-zal csökkentheti a súlyos balesetekben bekövetkező halálos esetek számát.

Noha a szigorodó közlekedési szabályok az elmúlt egymást követő három évben mintegy 2 százalékos javulás okoztak, a közúti közlekedésbiztonsági statisztikák szerint Európa-szerte évente még mindig mintegy 25 ezer ember hal meg és 135 ezren szenvednek súlyos sérüléseket balesetekben. A közúti balesetek mintegy 55 százalékba a vidéki utakon történik. Az autópályákon átlagosan mindössze 8, a városi területeken pedig 37 százalék a balesetek előfordulásának aránya.

A sérültek és áldozatok 46 százaléka az autó vezetője és utasai közül, 54 százaléka főként a gyalogosok, a kerékpárosok és a motorkerékpárosok közül kerül ki.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....