Adria

Érdemes előre megváltani a jegyeket a nyári Adria InterCity-re

2023.05.31.

Érdemes elővételben megváltani a menetjegyeket a Budapestet a horvát tengerparton fekvő Splittel összekötő Adria InterCity-re - közölte a MÁV Zrt. szombaton az MTI-vel.

Azt írták, az egyik legnépszerűbb nemzetközi IC idén június 9-től szeptember 30-ig heti háromszor indul fekvőhelyes, háló- és étkezőkocsival. A tavalyi évhez képest újdonság, hogy a vonat a főszezonon kívül is heti háromszor közlekedik az előszezonban június 17-ig, majd augusztus 28-tól az utószezonban. Budapestről minden kedden, pénteken és vasárnap, Splitből minden hétfőn, szerdán és szombaton indul az Adria InterCity - tették hozzá.

Az IC-re Budapesten (a Keleti pályaudvaron és Kelenföldön) kívül Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön, Nagykanizsán és Gyékényesen lehet felszállni,

Idén az utazás még zavartalanabbá válik a határellenőrzés megszűnésével. A vonat Split központjába érkezik, az óváros és a kikötő közvetlen szomszédságába. Az Adria IC-n 2021-ben a járványhelyzet ellenére is 5500-an utaztak, tavaly pedig megduplázódott az utazásszám, 11 900-an választották a vasutat.

A hat- és négyágyas fekvőhelyes kocsikba már személyenként 49 eurótól elérhetőek az ajánlatok. Külön kedvezményeket kínál a MÁV-START a családok számára: a gyerekjegy a már 6-15 éves gyerekek számára is igénybe vehető 31 eurótól.

A részletes menetrendet, megállási helyeket, valamint az egyes napokon elérhető árakat az utasok az ELVIRA menetrendi kereső felületén találhatják meg, ahol a jegyek is megvásárolhatók - áll a közleményben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....