Esemény

Európai kerti vasutak találkozója a Vasúttörténeti Parkban

2018.08.17.

Az európai kerti vasutak találkozóját rendezik meg a Vasúttörténeti Parkban a hétvégén, immár tizenkettedik alkalommal.

Idén Szlovénia, Ausztria és Horvátország dízel-, elektromos és gőzmozdonyainak kicsinyített másait lehet megcsodálni, ahogy felvonulnak az apró sínpályán. A program különlegessége, hogy a kismozdonyok mögé fel is ülhetnek a gyerekek és szüleik, és körbe utazhatják az alagúttal, tavacskával színesített kerti vasúti pályát - közölték a szervezők az MTI-vel.

A rendezvényhez csatlakozik a világ egyik legnagyobb interaktív modellvasút- és terepasztal kiállítója, a Miniversum. Utóbbi sátrában nemcsak a minivilágról kaphatnak ismertetőt az érdeklődők, hanem a gyerekek megtanulhatják a kézműves foglalkozásokon, milyen sokféle módon és alapanyagból tudnak vonatokat készíteni, valamint lufifújó versenyen is kipróbálhatják ügyességüket.

A szervezők idén szombati meghosszabbított nyitva tartással várják az érdeklődőket, azaz 22 óráig lehet a parkba kilátogatni és akár fáklyák fénye mellett kerti vasutazni. A kismozdonyok és a színes programkavalkád mellett a park interaktív szolgáltatásai is kipróbálhatók: a látogatók utazhatnak nagy gőzmozdonyon, lóvasúton, sínautóban vagy a hajtányon.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....