WRC

Evans vezet a Japán-ralin, Toyoták állnak az első négy helyen

2026.05.29.

Elfyn Evans 15,7 másodperces előnnyel zárta a rali nehéz nyitó napját, miután kihasználta, hogy az első helyről rajtolhatott.

A bajnokság éllovasa előnyre váltotta kedvező rajtpozícióját (mert tisztább utakon mehetett) és a kiegyensúlyozott napot zárt az Aichi környéki keskeny aszfaltos szakaszokon, megelőzve csapattársát, Oliver Solberget. A vb-címvédő, és egyben a tavalyi Japán-rali győztese, Sébastien Ogier mindössze 1,4 másodperccel lemaradva áll a harmadik helyen. Sami Pajari 41,5 másodperccel van lemaradva a dobogóról.

Evans csak a negyedik leggyorsabb volt a vadonatúj Asuke nyitó szakaszon, ahol az éjszakai eső nedves foltokat hagyott a fák alatt, ami azonnal megnehezítette a gumiabroncs-választást. De aztán a keskeny alagútról híres Isegami szakasz első menetében 7,5 másodperccel gyorsabb időt ment, mint bárki más, és ezzel átvette a vezetést. Innentől kezdve a walesi versenyző uralta a ralit. A délelőtti Inabu/Shitara szakaszon újabb szakaszgyőzelmet aratott, majd a délutáni ismétlő körön megőrizte előnyét, ahogy az időjárás egyre szárazabbá vált. „A rajtpozíció. Annak köszönhető az előnyünk” mondta Evans az utolsó gyorsasági szakasz után. „Összességében rendben volt ez a nap számunkra. Viszonylag tiszta volt az út, és sikerült jó ritmust tartanunk” – tette hozzá.

Solberg tökéletesen kezdett a nyitó Asuka szakasz megnyerésével, majd később megismételte ezt a sikert délután, de időt vesztett a 3. gyorsasági szakaszon, amikor lelassított, hogy kikerüljön egy úton menő szarvast. Az utolsó szakaszon is volt egy meleg pillanata, de azzal végül nem sok időt vesztett.

Ogier, aki tavaly megnyerte a Japán-ralit, a nap nagy részét azzal töltötte, hogy jobb érzést próbáljon kicsikarni a Toyota GR Yaris Rally1-jéből. A kilencszeres világbajnokot frusztrálta a késői rajtpozíciója is, miután 16,7 másodperccel lemaradt Evans mögött az Isegami gyorsasági délelőtti futásán, majd délután nyomás alatt tartotta Solberget, így a pénteket 17,1 másodperces lemaradással zárta.

Pajari délben ötödik volt, de délután megelőzte Thierry Neuville-t, és a hatodik gyorsasági szakaszon a leggyorsabb időt futotta. De a finn így is 24,4 másodperccel van Ogier mögött, viszont 16,7 másodperccel vezet Neuville előtt. A 2024-es világbajnok még a közel egyperces lemaradásával is a Hyundai legjobbja; amíg lágy gumikon haladt a nedves utakon, az i20 N Rally1 egyensúlyával sem volt különösebb gondja, de a kemény gumikon megérkezett az alulkormányzottság, amit nem szeret.

A hazai hős, Kacuta Takamoto Katsuta frusztrálóan kezdte a ralit, amelyet a legjobban szeretne megnyerni. A nyitó gyorsasági szakaszon egy nedves jobbkanyarban megcsúszott, és bal hátsó defektet kapott, majd a délelőtt folyamán elment az önbizalma, emiatt a napot összesítésben a hatodik helyen zárta, több mint egy perccel az élen álló Evans mögött.

Adrien Fourmaux a második számú Hyundai-jal egy nehéz nap után a hetedik helyen áll. A francia pilóta egy hajtűkanyarban megpördült az Isegami délelőtti futásán, és sosem találta meg a kívánt egyensúlyt, míg csapattársa, Hayden Paddon még lassabb volt a harmadik autóval, csak a nyolcadik helyen zárta az első napot.

Jon Armstrong a kilencedik helyen áll az M-Sport színeiben, miután a délutáni Asuke gyorsasági szakaszon egy korlátot súrolt a Forddal, majd később átbeszélő problémával küzdött. Csapattársa, Josh McErlean több mint két és fél percet veszített, amikor az ötödik gyorsaságin megállt egy jobb első defekt miatt, és a 12. helyen áll.

A szombati nap lesz a rali leghosszabbja, összesen 120,2 versenykilométerrel.

 

Az állás péntek este:

1. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) 1h13m07.0s

2. Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Toyota GR YARIS Rally1) +15.7s

3. Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1) +17.1s

4. Sami Pajari/Marko Salminen (Toyota GR YARIS Rally1) +41.5s

5. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +58.2s

6. Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +1m03.8s

7. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Hyundai i20 N Rally1) +1m16.3s

8. Hayden Paddon/John Kennard (Hyundai i20 N Rally1) +2m17.0s

9. Jon Armstrong/Shane Byrne (Ford Puma Rally1) +2m40.9s

10. Alejandro Cachón/Borja Rozada (Toyota GR Yaris Rally2) +3m26.6s

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
Horizontális finanszírozási céllá válhat a közlekedésbiztonság az Európai Unió 2028 és 2034 közötti....
2026.08.31
Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák....
2026.08.31
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.31
Egy újabb példa rá, hogy mennyire másképp gondolkodnak az akkumulátor gyártásról a kínaiak. ..
2026.08.30
Játékosan és élménnyel gazdagodva tanulni a biztonságos közlekedést, erről szól ez a kiállítás. ..
2026.08.30
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.30
Egy BMW-vezető állítólag azt állítja, hogy a fiatalabb vásárlók a fizikai gombok és kapcsolók....
2026.08.30
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Zebra előtt zebra. ..
2026.08.30
Több cikkben foglalkoztunk az európai autóipart romboló kínai hatásról: technológiailag fejlett, de....
2026.08.30
Sami Pajari öt gyorsasági szakaszra van attól, hogy egymást követő harmadik WRC-győzelmét arassa. ..