Vodafone

Évi 25 ezer ember életét menthetik meg az önvezető autók

2016.11.18.

Jelentősen csökkenthetik a balesetek számát és évente akár 25 ezer ember életét menthetik meg az európai utakon az intelligens, egymással együttműködő autók és egyéb közlekedési eszközök. A mainál sokkal biztonságosabbá válthat a közlekedés, miután már ma is olyan szenzoros eszközök segítenek a járművezetőknek a balesetek elkerülésében, mint az automata fékezés, a sávkövetés, vagy éppen a holttér jelzés.

Az iparági várakozások szerint 2024-ben az eladott új autók 89%-a fog rendelkezni a konnektivitás képességével és 2025-re mintegy 50 milliárd „összekapcsolódott” eszköz vesz majd körül minket. A Vodafone Magyarország, mint a magyar gazdaság egyik meghatározó szereplője örömmel írta alá a régiós kutatás-fejlesztési együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot, a Nemzetgazdasági Minisztérium által szervezett regionális digitális csúcstalálkozón, mondta Alexandre Froment-Curtil, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.


Az együttműködés célja, hogy a digitális átalakulás kínálta lehetőségeket kihasználva, a Közép-Kelet európai régió és a régiós vállalatok minél aktívabban bekapcsolódjanak az intelligens közlekedési rendszerek, az autonóm közlekedés fejlesztésébe.

A november 17-18-ai budapesti Regional Digital Summit konferencián Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a jövő termelése egyértelműen a gyártási folyamatok digitalizálására épül, ami különleges innovációs alkalmazkodást és minden korábbinál gyorsabb válaszokat kíván a gazdaság szereplőitől. Mint mondta: térségünk versenyképességét erősíti, ha országaink együttműködnek az autonóm vezetés szabályozási és infrastrukturális területein, valamint az autófejlesztés és a beszállítói hálózatok bővítésében.


A Vodafone a világ vezető IoT szolgáltatójaként már jelenleg is aktívan közreműködik a közlekedés automatizálását szolgáló fejlesztésekben, így az autonóm autózás kifejlesztésében is. A csoport az első távközlési szolgáltatóként csatlakozott a 2016 szeptemberében létrejött globális 5GAA (5G Automotive Association) szövetséghez, amelynek a célja az összekapcsolt és automatizált vezetés és az intelligens szállítási rendszerek fejlesztése. A társaság már meg is kezdte a járművek közötti (vehicle-to-vehicle) kommunikáció, az LTE-V2X tesztelését.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....