repülőbaleset

Ez döbbenetes: fiatal pár zuhanása egyidőben, de két különböző kisrepülővel

2024.01.01.

Ilyen tényleg csak a legszerencsésebbekkel történik.

 

A 22 éves diáklány, Antonietta és a 30 éves energiaügyi szakértő, Stefano olaszok. Torinóban laknak és egy párt alkotnak. Múlt hét vasárnap este egy közeli településen töltötték a délutánt, onnan indultak vissza kisrepülővel. De nem direkt tértek volna vissza lakóhelyükre, hanem Savona felé vették az irányt, hogy megnézzék a tengert.

Hogy miért vállalkoztak erre a kalandra, amikor nehezített látási viszonyok voltak, azt nem tudni. És egyelőre az is rejtély, hogy a pilóták hogyan szállhattak fel akkor, amikor a meteorológia ködöt jósolt. Mindez majd kiderül a fekete dobozok átvizsgálása után. Igen, a vizsgálat után, ugyanis a fiatal párt baleset érte. De nem is akármilyen. Kétüléses gépjeik este hat órakor szálltak fel, két különböző kifutópályáról. Majd 40 kilométerrel később, szinte ugyanabban a pillanatban le is zuhantak.   

A gép, amin a fiú utazott, egy mezőn landolt, a törzsével a földre zuhant. A pilóta és utasa is csak könnyebben sérült meg.

Az utazást a köd tette tragikussá. "Már nem láttunk semmit. Harminc méterrel a föld felett a pilóta elvesztette uralmát a gép fölött és egy réten landoltunk. Én kimásztam, miközben a pilóta kiabálta, hogy megsérült. Aztán szerencsére neki is sikerült kijutnia a kabinból, én pedig segítséget hívtam" – meséli Stefano. A fiú, amikor felhívta barátnőjét, hogy elmondja neki, mi történt, az nem válaszolt.

"Féltem a legrosszabbtól, de vártam a csodát is, hogy életben van” – emlékszik vissza a sokkos pillanatokra.

A repülő, amin a barátnője utazott, egy villanyoszlopnak csapódott és lezuhant. A pilóta és utasa is súlyos sérüléseket szenvedett, azóta is kórházban vannak. De életben maradtak. Ami csodával határos. Igazi, karácsonyi csodával.

Forrás: tgcom24.mediaset.it, torinocronaca.it

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....
2026.05.23
A romániai craiovai üzem igazgatójaként rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy láthatom azt a....
2026.05.23
A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki....
2026.05.23
A meghosszabbított pünkösdi hétvégére való tekintettel a rendőrség fokozott ellenőrzést jelentett....