használt autó



Volt egy időszak a kétezres évek elején, amikor hirtelen megjelentek a divatterepjárók. Akkor mi még terepjárónak hívtuk, hiszen 2006-ban hol volt még a mai SUV mánia? Kijött a Nissan Murano, vagy a Lexus RX, aztán persze a Mazda is kihozta a versenyre a saját lovát, de saját maga sem tudta, hogy az előbbiekre, vagy egy X3-masra, netalán XC90-re lőne vele? Az eredetileg Amerikának készített sportosra hangolt terepjáróval az európai közönséget is megkínálták, így került bele később dízelmotor, és kéziváltó is. De bármit is csináltak vele, azért akkora sikereket nem könyvelhetett el, és viszonylag gyorsan -kevesebb mint hat év után- el is tűnt a Mazda kínálatából. Viszont jött helyette a mai napig népszerű CX-5 amely végre nem túl nagy nekünk ide Európába. Egy kifejezetten sikeres modellje lett a hiroshimai gyártónak, főleg annak tudatában, hogy közben fordult a világ, és már nem hobbiterepjárókkal próbálkoznak az autógyártók, hanem minden modelljükből SUV kivitelt adnak a népnek, naná, hogy a Mazdánál sem a 6-os fogja majd tolni az eladásokat.
Nissan Qashqai

Szabadidő-autót Európának. Ez lehetett a Nissan marketingeseinek terve bő húsz évvel ezelőtt, és amikor próbálták monitorozni, hogy kinek is tudnák eladni autójukat, akkor fel kellett állítani néhány kritériumot, mintha vásárlóként gondolkodnának. Szükség van a tágas méretre, magasan kellene ülni, és nincs szükségük erőtől duzzadó drasztikus kinézetre. Unalmassá vált az Almera, amit így már nem lehetett eladni, tehát szükség volt egy erős vérfrissítésre, de a szellemiségnek maradnia kellett. Így jött az átlagos kompakt mérettől éppen csak egy picivel hosszabb, és szélesebb autó, aminek az üléspozíciója sokkal magasabbra került, és igazi crossvover lett, hiszen ötvözte az előd Almera jó tulajdonságait az egyre inkább terjedő hobbiterepjárós vérvonallal. Sikerének kulcsa pedig az időzítés volt, hiszen ezt a vonalat szinte elsőként lovagolta meg, ezért lett hazánkban igen népszerű, még egy hétszemélyes kivitel is megjelent Qashqai+2 típusnévvel. Ma már a harmadik generációja fut, és az eladási adatokat nézve biztosan fejleszti, és finomítja majd a gyártó.
Érdekes, hogy mennyit változott a világ, hiszen húsz év alatt megjelent, és felnőtt egy generáció, nekik már a nagy, és széles autók lesznek a természetesek. Olyanok, amikbe nem beülni, hanem fellépni kell. Sorozatunk befejező részében megemlékezünk arról, hogy a Peugeot 206-os utódja is húsz éves lesz idén, de jön majd egy mára megszűnt kategória utolsó mohikánja is a Seat Altea XL, és egy érdekes Volvo is amit nők terveztek nőknek, ez a Volvo C30. Szeretettel várom tehát vissza olvasóimat, addig pedig böngésszék bátran közösségi oldalunkat is!
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!