járműgyártó

Ezek lesznek a Ford újdonságai az idén

2021.01.17.

A tavalyi pandémiás helyzet nem várt nezézségeket gördített az autóipar elé is, mely jól látható a tavalyi eredményekben is, ennek ellenére bizakodóak vagyunk, és idénre már újra a gazdaság élénkülésével és egy 10% körüli piaci bővüléssel számolunk” – fogalmazott Szabó Attila, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója azon az onlinén tartott sajtótájékoztatón, ahol felvázolták azt is, milyen újdonságok lesznek idén a Ford kínálatában?

Az eredményekről szóló cikkünket ITT olvashatják el. Alább pedig következzenek az idei premierlista.

A Ford a 2021-es évre is tartogat meglepetéseket - hangzott el a sajtótákoztatón. 

A személyautó piacra januárban érkezik a vadonatúj Puma ST változata mely a Ford sportos és atlétikus, új városi terepjárójának izomautó változata, a Ford első Performance SUV-je. Az autó csábító stílusa és lenyűgöző, 200 lőerős teljesítménye új fejezetet nyit a városi terepjáró kategóriában.

Ugyancsak januárban érkezik majd a vadonatúj Kuga Full Hybrid változata, mely így a 2.0 literes EcoBlue Hybrid, és 2.5 literes Plug in Hybrid motorokat kiegészítve a Ford eddigi legszélesebb elektromos hajtási palettáját kínálja. A Kuga Full Hybrid több mint 1000 km-t képes megtenni egy tank benzinnel, és legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása várhatóan 5,1 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 118 g/km lesz.

Tavasz közepétől várható a népszerű S-Max és Galaxy Full Hybrid verziója is, melyek a 2.5 literes Atkinson motor és 1.1 kWh akkumulátor kombinációjával nagyszerű vezetési élményt és alacsony fogyasztás és károsanyag kibocsátást ígérnek.

Idén ősszel érkezik Magyarországra az új, Mustang ihlette, teljesen elektromos új Ford SUV, a Mustang Mach-E. Az európai vásárlók sajátságos elvárásai alapján hangolt Mustang Mach‑E olyan vezetési élményt kínál, hogy az autó valóban méltó a legendás Mustang embléma viselésére.

Mind a normál hatótávolságú 288 cellás, 68 kWh (valós) kapacitású, mind pedig a nagyobb hatótávolságot biztosító 376 cellás, 88 kWh (valós) kapacitású lítiumion akkumulátor a két tengely között, a padló alatt kapott helyet; ezzel még mélyebbre került az autó tömegközéppontja, tovább erősítve a sportos Mustang-menetdinamikát.

  • A hátsókerékhajtású Mustang Mach-E teljesítménye 269 LE a normál akkumulátorral és 294 LE a nagyobb kapacitású akkuval. A forgatónyomaték 430 Nm, és az autó 6,1 illetve 6,2 másodperc alatt gyorsul álló helyből 100 km/órára. 1
  • Az alapáron összkerékhajtással és nagyobb kapacitású akkumulátorral kínált Mustang Mach-E GT teljesítménye 487 LE, forgatónyomatéka pedig 860 Nm, és az autó 3,7 másodperc alatt gyorsul álló helyből 100 km/órára. 1

A nagyobb kapacitású akkumulátorral és hátsókerékhajtással2 a Mustang Mach-E várható hatótávolsága 610 km.

A Ford Performance családját erősíti majd a nyáron érkező Mustang Mach 1 is. A látványosan feltuningolt Mach 1 továbbfejlesztett aerodinamikai megoldásokkal, különlegesen kalibrált 480 lóerős, 5,0 literes V8-as motorral1 és a versenypálya-használathoz megfelelő, nagyobb kapacitású hűtőrendszerrel készül.

A Mach 1 az első sorozatgyártású Mustang az európai piacon, amelyben nagy teljesítményű TREMEC hatfokozatú manuális sebességváltó működik; ebben az egységben fordulatszám-szabályozó technológia könnyíti meg a sima visszakapcsolást, és hatékonyabb olajhűtő rendszer biztosítja, hogy az szerkezet jól bírja a fokozott igénybevételt.

A haszongépjármű piacon ugyancsak izgalmas év várható a Fordnál, hisz érkezik városi áru- és személyszállításban piacvezető Transit Custom és Connect modellek rallye ihletésű, sportos MS-RT változatai, valamint a Ranger több, egyéni igényre szabható limitált szériás kiadása is.

Idén érkezik meg a hazai márkakereskedésekbe a Ranger szimpla kabinos alváz kivitele, amely A Rangertől eddig megszokott teljesítmény és nyomaték adottságok kiaknázásával számtalan egyedi felépítményes változat megszületését teszi majd lehetővé.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....