Lada

Ezekkel az autókkal újulna meg a Lada

2014.08.28.

A Moszkvai Autószalonon az új XRay 2 szabadidő-autó mellett a négyajtós Vestát és annak versenyváltozatát is kiállította az orosz gyártó.

2014 júniusa óta Renault-Nissan Szövetséghez tartozó AvtoVAZ-csoport két vadonatúj modellt és az egyiknek a versenyváltozatát mutatta be a Moszkvai Autószalonon.

Mindkét újdonság egyelőre csak tanulmány, de a nagyon hasonlóan kinéző szériaváltozatokra sem kell már egy évnél többet várni. A vonzó formájú autók formatervezését az a Steve Mattin irányította, aki 1987-2005-ig a Mercedesnél, 2005-től 2009-ig pedig a Volvónál dolgozott, 2011-től pedig a Lada dizájnigazgatója. Ő tervezte az előző generációs Mercedes-Benz ML-t és GL-t, valamint a Volvo S60/V60/XC60 szériát, valamint a 2012-ben bemutatott Lada XRay tanulmányt is.

 

Az újdonságok közül az elavult Priora utódjának szánt Vesta a fontosabb modell, a 4,4 méteres kompakt szedán vélhetően a Lada második legnépszerűbb típusa lesz a 4,2 méteres Granta után. Új tervezésű moduláris padlólemezre épül, amely lehetőséget biztosít többféle karosszériaváltozat és más modellek elkészítésére is.

A Vesta szintén most bemutatott, sárgára fényezett WTCC versenyváltozata előbb mutatkozik be, mint a szériaautó, a gyári csapat ugyanis már a 2015-ös szezon elején, tavasszal be fogja vetni a Túraautó világbajnokságon.

A harmadik újdonság az XRay 2 tanulmány, amely a lemezek alatt szoros rokonságot ápol a Dacia Sandero Stepway-jel, viszont a vestás jegyeket tartalmazó dizájnja ízig-vérig Mattin elképzeléseit tükrözi. Legjellegzetesebb külső részlete a fényszórók és hűtőmaszkok X motívumot alkotó egysége, amely a Lada új formanyelvének legfontosabb eleme lesz a jövőben.

Az X motívum azonban nem csak elöl, de profilnézetből és a hátsó lámpáknál is feltűnik több alkalommal. Mattin új logót is tervezett a Ladának, amely mind a három bemutatott újdonságon megtalálható.

A Lada komplett modellcsaláddá szeretné bővíteni az egyelőre még csak egy ötajtós szabadidő-autóból álló X-Ray sorozatot, az első szériaváltozat 2016 elején kerül majd forgalomba.

A Vesta és az X-Ray család meghajtásáról egy új fejlesztésű motorcsalád gondoskodik majd, amelynek a leggyengébb tagja 87, a legerősebb 114 lóerős lesz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....
2026.05.21
Az európai autóipar történetének egyik legsúlyosabb átalakulása zajlik: a német iparág vezetői....
2026.05.21
A Wizz Air szerint felkészült a 2026-os nyári csúcsszezonra: az év első négy hónapjában....
2026.05.21
A Honda projektvezetőjének, Tomoyuki Yamagami-nak a gyermekkori emlékei – rádiótávirányítású....
2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....
2026.05.21
Idén hetvenéves a Volkswagen hannoveri haszonjármű gyára, és ezt az évfordulót azzal ünnepelte négy....
2026.05.21
A Ford bemutatta a 2027-es Super Duty „Carhartt Package-et”, amely egyedi belső kialakítással lesz....