elektromos

Ezt a járművet a magyar postások is elfogadnák

2016.02.23.

Elektromotorral szerelt kézbesítő kiskocsit tesztel az osztrák posta. Ha beválik, a jövőben ilyen járművel kézbesítik a leveleket és csomagokat főleg azokon a területeken, ahol komoly emelkedők nehezítik a kézbesítők életét – írja az orf.at

Nem ritka, hogy a postások naponta nyolcvan kilogrammnyi rakománnyal indulnak útnak. Kerékpárra szerelt kosaraik rogyásig vannak levéllel és csomaggal. Egy osztrák úr, Stefan Grünberger, akinek hobbija a e-mobilitás, kifejlesztett egy akkumulátorral működő kézbesítő kocsit, amely könnyedén veszi az akadályokat az emelkedős területeken is.

Egyszerű és nagyszerű. Fotók: orf.at

A kézbesítő járgány akkumulátora egy éjszaka alatt feltölthető és egész nap bírja a strapát. Egyelőre 15 ilyen mini jármű készült, most zajlik a tesztelés. Ha beválik, az osztrák postások minden bizonnyal örömmel fogadják az e-kézbesítőt, aminek bizonyára magyar kollégáik is ürülnének.

A kézbesítő kocsi maximális sebessége 5 km/h, s a feltaláló szerint nagyon egyszerű a működése. Egy gázkar mozgatásával hozható lendületbe a járgány, a gázkar nulla állásba helyezésével pedig leáll a járgány. Kerekei vízállóak, így Stefan Grünberger feltaláló szerint havas időben is kiválóan használható.

Kézi gázkarral lendültbe hozható a motor. 

Az osztrák posta, az Österreichische Post AG a tapasztalatok értékelése után dönt arról, hogy rendel-e nagyobb mennyiségben az e-kézbesítőből – írja az orf.at. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....
2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....
2026.06.30
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen....