NAV

Ezzel a kalkulátorral kiszámolhatja gépjárműadóját

2025.03.12.

Már elérhető a gépjárműadó-kalkulátor, amely a felhasználó által megadott adatok alapján kiszámítja az adott gépjármű után fizetendő összeget - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.

A közleményben ismertették: a NAV minden érintettnek kiszámolja, hogy mennyi gépjárműadót kell fizetnie, erről határozatot küld. A kézbesítést jövő héten kezdik meg, de a határozatok megérkezéséig az adóhivatal honlapján található gépjárműadó-kalkulátorral a tulajdonosok előre tervezhetik az összeget.

A NAV új kalkulátora könnyen áttekinthető, az egyes gépjármű-kategóriák külön fülön érhetők el. Személygépjárműveknél és motorkerékpároknál elég megadni a gyártási évet és a kilowattban kifejezett teljesítményt. A kalkulátorban az is jelölhető, ha a jármű elektromos hajtással rendelkezik - hívták fel a figyelmet.

Az adót fő szabályként az fizeti, aki a járműnyilvántartásban az év első napján üzembentartóként, ennek hiányában tulajdonosként szerepel. Akinek gépjárműadót kell fizetnie, határozatot kap a NAV-tól. Nem kap határozatot, akinek egész évre adómentessége van, vagy akinek mindegyik gépjárműve adómentes. Akinek van elektronikus tárhelye, a határozatot is elektronikusan kapja.

A gépjárműadót fő szabály szerint egy részletben, április 15-ig kell megfizetni. Természetes személyek évente egyszer, június 30-ig illetékmentesen kérhetnek legfeljebb öthavi, pótlékmentes részletfizetést - ismertette a NAV.

A gépjárműadó számításának, befizetésének részletes szabályairól, a mentességekről szintén a NAV honlapján, a 95-ös számú információs füzetből lehet tájékozódni - a kalkulátort itt találja.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....