Forma-1 Szaúdi Nagydíj

F1 Szaúdi Nagydíj – Robbanás volt a pálya mellett, az aggódó pilóták kis híján lemondták a versenyt

2022.03.26.

Az első szabadedzés alatti húti támadás miatt kis híján bojkottot hirdettek a pilóták. A második szabadedzésen is Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája érte el a legjobb köridőt pénteken Dzsiddában.

A 24 éves versenyző mögött ezúttal is a címvédő holland Max Verstappen (Red Bull) lett a második, a harmadik leggyorsabb pedig Leclerc csapattársa, Carlos Sainz Jr volt. A hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) az ötödik legjobb időt autózta. A pénteki második gyakorláson többen hibáztak és falnak ütköztek, köztük a Ferrari két pilótája. Leclerc emiatt az utolsó bő negyed órában már nem is ült be autójába.

A szabadedzés a tervezetthez képest 15 perccel később kezdődött, mert a húszi felkelők több helyen, köztük egy, a pályától 20 kilométerre található olajfinomítónál is támadást hajtottak végre. Ennek kapcsán Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója a csapatvezetőknek és a pilótáknak bejelentette, a versenyhétvége a tervezettnek megfelelően folytatódik tovább, a résztvevők biztonsága garantált.

Pénteken késő este a verseny sorsa kétséges volt, mert a versenyzők nyugtalankodtak a helyzet miatt. A hosszas, több mint négy órán át tartó megbeszélések során a pilóták az F1 vezetőivel és a csapatfőnökökkel beszélgettek, hogy kifejezzék aggodalmukat a dolgokkal kapcsolatban.

Először Stefano Domenicalit, az F1-es vezérigazgatót és Ross Brawnt, a motorsport F1-es ügyvezető igazgatóját hívták meg a versenyzői értekezletre, majd a csapatfőnököket is. A csapatfőnökök ezután további megbeszéléseket folytattak Domenicalival, míg a versenyzők folytatták a megbeszéléseket, amelyek helyi idő szerint hajnali 2:20-ig tartottak.

És bár fennállt annak a lehetősége, hogy a versenyzők úgy döntenek, hogy nem versenyeznek, mert elégedetlenek a helyzettel, a helyzetet jól ismerő források azt mondják, hogy az aggályaikat végül sikerült eloszlatni. Nem világos, hogy pontosan milyen biztosítékokat kaptak a versenyzők, és milyen információkat kértek, de úgy tudni, végül beleegyeztek a versenyzésbe.

Eredmények (élcsoport):

2. szabadedzés:

1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:30.074 perc

2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:30.214

3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:30.320

4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:30.360

5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.513

6. George Russell (brit, Mercedes) 1:30.664



    korábban:

    1. szabadedzés:

1. Leclerc 1:30.772 perc

2. Verstappen 1:30.888

3. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 1:31.084

4. Sainz 1:31.139

5. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1:31.317

6. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 1:31.505    



    A további program:

    szombat:

3. szabadedzés 15.00

időmérő edzés 18.00

    vasárnap:

futam 19.00

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
Mi történik, ha az autóipar villámgyorsan dönt – de közben elfelejt rendszerekben gondolkodni?....
2026.03.20
A legendáknak élniük kell. Az autóipar éppen teljes átalakulásban van, de a kultikus modellek....
2026.03.20
Az új Opel Astra, az új GSE nagy teljesítményű sportautók, valamint további sikeres modellek és....
2026.03.20
Egyre több autóst ér meglepetésként, hogy akár 395 eurós büntetést is kaphat, ha vásárlás nélkül....
2026.03.20
A Lexus elektromos SUV-ja, az RZ a márka villanyautós stratégiájának kulcsmodellje. A friss....
2026.03.19
Két gépkocsi ütközött össze az M43-as autópálya 18-as kilométerszelvényénél, Szeged térségében, a....
2026.03.19
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.03.19
Az ikerturbós V6-os motorhoz nem feltétlenül illik a konnektor, talán illúzióromboló is, de a világ....
2026.03.19
Mutatjuk, mi várható.   ..
2026.03.19
A BMW 3-as a bajor prémiumgyártó legmeghatározóbb modellsorozata. Egy ikon, amely az elmúlt fél....