Baleseti statisztika

Fekete statisztika: 9 hónap, 324 áldozat az utakon

2023.10.05.

Kevesebben haltak meg idén az utakon, mint a tavalyi év azonos időszakában - közölte a rendőrség, a balesetek fő okaiként a gyorshajtást, az elsőbbség meg nem adását, illetve a kanyarodási szabályok megszegését említve.

MTI/Donka Ferenc

Azt írták: több mint tíz százalékkal csökkent a halálos balesetek és csaknem húsz százalékkal az ezekben meghalt emberek száma az elmúlt év azonos időszakához képest. Felhívták a figyelmet arra, hogy a legtöbb tragédia megelőzhető lett volna a szabályok betartásával.

Hozzátették: a folyamatos hatósági ellenőrzések mellett a balesetek számának visszaszorítását szolgálják azok a tematikus akciók is, amelyek a leggyakoribb szabálytalanságokra összpontosítanak.

A közúti balesetek fő okai között továbbra is 27 százalékkal vezet a gyorshajtás, ezt követi 26 százalékkal az elsőbbségadási szabályok be nem tartása, illetve 15 százalékkal a kanyarodási szabályok megszegése - ismertették.

Idén szeptember végéig 10 674 sérüléssel járó közúti baleset történt az ország útjain, amelyek közül 299 volt halálos, ezekben 324 ember veszítette életét - olvasható a police.hu-n.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....