ügyészség

„Fékezett, de becsapódott.” – egy halott, négy sérült a tragikus sztrádabalesetben

2026.03.03.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy román kamionsofőr ellen, aki halálos balesetet okozott az autópályán.

Fotó: Győri Járási Ügyészség

A vádirat szerint a 47 éves román kamionos 2025 januárjában, az M1-es autópályán közlekedett Budapest felől Hegyeshalom irányába. A férfi Győr térségében úgy haladt be a belső sávba, hogy nem győződött meg megfelelően a mögötte lévő forgalomról, így nem vette figyelembe a 130 km/h sebességgel közlekedő bolgár rendszámú kisbuszt, melyben heten utaztak. A kisbusz vezetője észlelte a kamiont, ezért fékezett, de ennek ellenére a félpótkocsi hátuljába csapódott.

Az ütközés során három utas súlyos, egy könnyű sérüléseket szenvedett. Egy utas azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházi kezelése során életét vesztette.

A terhelttel szemben az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat. Vele szemben akár öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.01
 A "Wirtschaftswoche" üzleti magazin szerint az igazgatótanács  egyhangúlag úgy döntött, hogy a....
2026.09.01
Néhány éve még félórás villámtöltés számított jó eredménynek, ma már tíz perc alatti értékekért....
2026.09.01
A Covid utáni kiugró keresleti időszak lecsengésével új szakaszba lépett a balatoni hajópiac. Ma....
2026.09.01
A Cadillac bemutatta történetének egyik legkülönlegesebb tanulmányautóját, az első egyszemélyes....
2026.09.01
Tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap este a Nagymihályi járásban található....
2026.09.01
A bajorországi Essenbachban egy intelligens jelzőlámparendszer valós időben érzékeli a gyalogosokat....
2026.09.01
Zajtalan, kibocsátásmentes, csendben suhanó kamionok? Már nem a távoli jövő ígéretei. A hosszabb....
2026.09.01
Az NX volt az a modell, amely 2024-ben megnyitotta a Lexus legújabb fejezetét. A formatervezéstől a....
2026.09.01
Újabb baleset történt elektromos rollerrel Győr-Moson-Sopron vármegyében. Két fiatal is megsérült....
2026.09.01
Az iskolakezdés reggelén a MÁV-Volán-csoport minden járatát el tudta indítani - közölte a....