Citroën

Felfrisssült a Citroën C4

2014.12.12.

Az alsó-középkategóriás francia modell jobb minőségű belsőt, tisztább motorokat, és apró külső frissítéseket kapott.

Már négy éve a piacon van az eddig 450 ezer példányban legyártott második generációs Citroën C4, így megérett az idő a modellciklus felénél esedékes ráncfelvarrásra. A legfontosabb változás, hogy alsó-középkategóriás, 4,33 méteres autó megkapta a PSA új fejlesztésű, háromhengeres benzinmotorját.

Az 1,2 literes, turbófeltöltős PureTech erőforrás 110 lóerős, legnagyobb nyomatéka 205 Nm 1750-es fordulatszámtól. Kézi váltóval mindössze 4,7 liter az átlagfogyasztása, és kilométerenként 110 gramm szén-dioxidot bocsát ki. A korábban bevezetett, erősebb változata 130 lóerőt és 230 Nm-tud, ezt a motort már hatfokozatú automataváltóval is lehet rendelni, amivel az átlagfogyasztása 4,8 liter.

Felfrissítették az 1,6 literes dízeleket is, az új BlueHDi motorok 100, illetve 120 lóerős kivitelben léteznek, a nyomatékuk 254, illetve 300 Nm. Ezek a motorok mindössze 3,6 liter gázolajat fogyasztanak 100 kilométeren, és az AdBlue adalékot igénylő SCR katalizátornak köszönhetően jelentősen csökkent a nitrogén-oxid kibocsátásuk.

A külsőhöz csak óvatosan nyúltak a Citroën tervezői, enyhén módosították a LED-es nappali fénnyel rendelkező fényszórókat és a hátsó lámpákat, új felniket terveztek, és krómdíszeket helyeztek el a lökhárítókon. Belül jobb minőségű anyagokat használtak a műszerfal megépítéséhez, és bevezették a Peugeot 308-asból már ismert, 7 colos érintőképernyőt, ezért pár gombot száműzve egyszerűsíthették a műszerfal elrendezését.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..
2026.09.26
Több jármű ütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Szárligetnél, a baleset....
2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....
2026.09.26
Az amerikai iskolák környékén a tanév első heteiben reggelente sokkal többen nyomkodták a....
2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....