Hyundai i10

Felfrissült a Hyundai i10

2016.09.03.

A koreai gyártó legkisebb európai modelljének ráncfelvarrott változata a Párizsi Autószalonon mutatkozik be.

A Hyundai i10 frissített változata jövő januárban érkezik meg a kereskedésekbe. A második generációs i10 2013 januárjában mutatkozott be, így már ideje volt egy enyhe ráncfelvarrásnak, hogy továbbra is állja a versenyt a Kia Picanto, a Volkswagen Up, a Fiat Panda és a Skoda Citigo ellen.

Szemből a módosított hűtőmaszk és az új LED-es nappali fény árulja el a frissített i10-est, de az átalakított lökhárító és a 14 colos kerekek is a frissítés hozományai. Hátul szintén lecserélték a lökhárÍtókat, átalakult a hátsó lámpa, a kerek ködlámpa és a fekete betét is.

Belül nagyobb változások történtek, a csúcsfelszereltségű változatban megjelent egy 7 colos érintőképernyő, amelyhez navigációs rendszer, Apple Car Play és Android Auto is tartozik, sőt, hét évig a forgalomfigyelésre és időjárás-jelentésre használható LIVE szolgáltatásokért sem kell fizetni. A szélvédőkamera lehetővé tette, hogy a kocsiban legyen sávváltásra figyelmeztető rendszer és ráfutásra figyelmeztető rendszer is.

A motor kínálat nem változik: továbbra is az 1,0 és az 1,25 literes motorokkal lehet rendelni a koreai miniautót, amikhez ötfokozatú kézi vagy négyfokozatú automatikus váltó tartozhat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Egy Daewoo Matizhoz kötöztek egy felismerhetetlen roncsot a 3-as főúton. ..
2024.04.20
A közlekedésbiztonsági feladatokban legügyesebb család idén is egy új Skodával mehet haza. ..
2024.04.20
10 éves Grand Cherokee 6 millióért, amire még locsolni kellene egy kis pénzt ..
2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..