Peugeot

Felfrissült a Peugeot 508

2014.06.18.

Szinte rá sem lehet ismerni a középkategóriás Peugeot-ra a modellfrissítés után. Az új külső tisztább és takarékosabb motorokkal érkezik.

A 2010 végén bemutatott Peugeot 508-as eddig 370 ezer példányban kelt el, ennek több mint az egyharmada Kínában. Szeptembertől lehet megvásárolni a Peugeot 508-as felfrissített változatát, amelyet könnyű lesz megkülönböztetni az elődtől, mivel teljesen új orr-részt terveztek az autónak. Vízszinteshez közeli lett az új motorháztető, a hűtőmaszk pedig immár függőleges, és magába foglalja az oroszlános emblémát is, amelyet két oldalról új LED-technikájú kérhető fényszórók vesznek körbe. Teljesen áttervezték a lökhárítókat, illetve a négyajtós limuzin hátul is új lámpákat kapott. Továbbra is három változatban kapható az 508-as: négyajtósként, kombiként, és RXH néven emelt futóművű, szabadidő-autós megjelenésű kombiként.

Belül bevezették a 308-asból ismert 7 colos érintőképernyőt, így lecsökkenthették a gombok számát. Áttervezték az órákat is, és felárért már színes head-up display-t, holttér-figyelő rendszert, tolatókamerát is kínálnak a vevőknek. Minden változatban javul a minőségérzet a gondosabb összeszerelésnek és az új anyagoknak köszönhetően.

A 156 lóerős 1,6 literes benzines turbómotort egy 165 lóerősre cserélték, amely nem csak erősebb, de több mint 10 százalékkal takarékosabb is elődjénél. Az új kétliteres BlueHDi 150 és 180 lóerővel érkezik, mindkettő az egyik legtakarékosabb motor a saját kategóriájában. Megmarad a kínálatban az összkerék-meghajtású dízel hibrid változat, amelynek fogyasztását 3,3 literre szorították le.

A frissített 508-as először augusztusban állítják ki a Moszkvai és a Chengdui Autószalonon, de természetesen az őszi párizsi seregszemléről sem fog hiányozni. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....