traffipax

Felgyújtott traffipax, popó fotó, repülő bringa

2024.12.15.

Messze van még a nyugdíjas kortól, biztosan még sokáig szolgál majd.

A vezetők már a múlt század elején tájékozódhattak a tempóról, Otto Schulze 1902-ben megépítette közúti járművekhez az örvényáramú fordulatszámmérőt: a hajtott tengelyhez csatlakozó szerkezet a kerék vagy a sebességváltó fordulatszámát továbbította a sebességmérőre.

A traffipax ennél jóval fiatalabb: a Telefunken 1956-ban mutatta be az első sorozatgyártásra alkalmas radarrendszert. A Heinz Lueg által tervezett közlekedési radarberendezést (VRG) az esseni rendőrségi kiállításon mutatták be 1956 szeptemberében.

A vakuval kiegészített változatot, a Telefunken VRG 2 mobil forgalmi radarkészüléket 1959. február 15-én használták először. A rendőrök a Ruhr-vidéken, pontosabban Düsseldorf és Ratingen között vetették be gyorshajtók ellen.

Magyarországon 1967-ben jelent meg az első traffipax, melynek feltűnő tányérját messziről ki lehetett szúrni, ráadásul a kezdetleges eszköz csak ötven méteren belül, 20 és 120 km/óra közötti sebességtartományban mért. Napjaink berendezései már 1,8 kilométerre is ellátnak, és 480 km/óráig mérnek. A kibocsátott lézersugár átmérője 300 méternél 90 centiméter, a méréshez elég 0,3 másodperc. 2006 októberében 248 km/órával száguldott autójával egy férfi a 44-es számú főúton, ahol egyébként 90 km/óra volt a megengedett legmagasabb sebesség. A rendőrség a szabálysértés miatt 60 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki és 10 hónapra eltiltotta a vezetéstől. 2008. Július 9-én az M3-as nyíregyházi szakaszán a rekord: 214 km/óra volt.

1982-ben nem vált be a bolgár radarpisztoly   Forrás: Fortepan/Magyar Rendőr

A sebesség túllépésért kemény büntetés jár, márpedig egyre könnyebb belefutni a radarba, hiszen a korábbinál több és korszerűbb eszközt vet be a rendőrség. Jelzés nélküli autók, dobozba rejtett éjjellátó kamerák és lézeres mérők.

Klasszikus páros: Lada és mobil traffipax   Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

A rendőrség által bevetett negyven készülékkel az idei év elején már 595 traffipax működik a magyar utakon. Ezek között van harminc klasszikus, de felújított FÁMA berendezés, 365 fixen rögzített sebességmérő és 160 mobil ARH-készülék.

A legújabbak már több sávot figyelnek, 230 méter távolságig képes hiteles mérésre, képfelvételre, és esőben is pontosan rögzítik a rendszámokat, sőt, felismerhetően fotózzák a volánnál kézből mobilozókat, bekötetlen biztonsági övvel autózókat.

Alaposan megemelkedtek a gyorshajtásért kiszabható bírságok, de még mindig nem eléggé, mert nem igazán látszik a közlekedési fegyelmen, pedig rekordot dőlnek meg.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tavalyi adatai szerint fotók alapján a rendőrség 701 169 esetben szabott ki közigazgatási bírságot az objektív felelősség hatálya alá tartozó, megengedett legnagyobb sebesség túllépése miatt. A megállításos módszerrel végzett sebesség-ellenőrzésekkel 42 595 esetben szabtak ki közigazgatási bírságot, emellett 71 931 alkalommal állapítottak meg gyorshajtás miatt helyszíni bírságot.

A tarifák megemelésének köszönhetően befolyt összeg is csúcsot döntött: összesen 26,215 milliárd forintnyi közigazgatási bírságot szabott ki a rendőrség 2023-ban.

A bírságok számában ez 20 százalékos, a kiszabott bírságszámnál több mint 30 százalékos növekedést jelent 2022-höz képest.

A rendőrségi eszközök pontossága, méréstartománya mellett az autók sebessége és az állomány is jelentősen nőtt: félévszázada még 3 millió, az év elején már ötvenmillió német rendszámú járműre vadászhattak a rendőrök, akiknek sokféle felvételt kellett már kiértékelniük. Volt olyan fotó, melyen a bemért autós másodszorra is elhajtott a kamera előtt, de utasa ekkor már meztelen popóját mutatta a fényképezőknek, az autópálya rendőrség videókamerái több karambolt és csomagelhagyást rögzítettek, nem egyszer a szabálytalankodót követő Porsche rendőrautóra repült a rosszul rögzített kerékpár.

A kihelyezett dobozok sem mindig úszták meg, akadt olyan dühös autós, aki az állványzatnak rontott, vagy felgyújtotta a szerkezetet.

A német autópályák jelentős részén még ma sincs sebességkorlátozás, csak ajánlott a 130 km/óra. Sokan olykor Amerikából is átrepülnek, hogy bérelt Porschével, Ferrarival száguldozzanak büntetlenül, ám sokszor drágán fizetnek, mert a korlátozott részeken sem lassítanak. Ajánlatos kifizetni a külföldre is kiküldött csekket, mert a német rendőrség nyilvántartását a határőrség is ellenőrzi, és akár egy repülőtéri ellenőrzésen is kiderül a tartozás.

A márkák egyre több modelljüknél rúgják fel az a hallgatólagos megállapodást, melynek megfelelően elektronikával leszabályozzák autóik maximális teljesítményét. A három-négyszáz lóerőnyi ménesek mindig is ott lapultak a csúcsmodellekben, de a biztonság érdekében, elektronikusan 250 km/órára korlátozták vágtát. Jó példával éppen a német autóipar szolgált, talán azért, hogy megelőzze a törvényi szabályozást, nehogy a nagyon nyereséges modelleket kitiltsák az utakról.

A gyártók önkorlátozása azonban hiábavalónak bizonyult, hiszen többszázezer autó képes már 300 km/órával száguldani, mert tulajdonosaik szakműhelyekben felszabadíttatták a megzabolázott ménest. A BMW és a Mercedes lépett, az M5-ös és M6-os valamint AMG modellekhez két-háromezer euró felár ellenében beírják a háromszázasok klubjába szóló programot, igaz, komoly vezetési tréninget is adnak a csomaghoz. Ettől persze még nem lesz szabadabb és biztonságosabb az út az autópályákon, de sokak szerint birtokolni is fantasztikus a kivételes teljesítményű autókat…

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....