bírósági ítélet

Felmentették az M3-ason történt tömegszerencsétlenség vádlottját

2022.06.30.

Jogerősen felmentette a bíróság az M3-as autópályán 2016-ban történt halálos tömegszerencsétlenség vádlottját - tájékoztatta a Miskolci Törvényszék az MTI-t.

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott nő az általa vezetett személygépkocsival 2016. december 17-én éjjel, az M3-as autópályán, a belső sávban haladt Budapestről Debrecen felé, 110-120 kilométer/órás sebességgel. Ugyanabba az irányba, a külső sávban 100 kilométeres óránkénti sebességgel haladt egy utazási társaság autóbusza két sofőrrel és nyolcvan utassal.

Csapadék nem esett, de párásodás miatt az út nedves, a hőmérséklet pedig kevéssel fagypont alatti volt. Az autópálya mezőkeresztesi szakaszánál a vádlott elhaladt a busz mellett, amikor az autója megcsúszott, a busz előtt átsodródott a külső forgalmi sávba és a szalagkorlátnak ütközött.

Az autóbusz sofőrje balra kormányozott, de nem tudta elkerülni az ütközést. Az emiatt a baloldali szalagkorlátnak ütköző autóbusz az oldalára borult. Ezután az autópályán érkező járművek közül több is egymásba sodródott.

A balesetben öt ember meghalt, többen maradandó fogyatékosságot, illetve 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, 21-en pedig könnyebben megsérültek.

A törvényszék szerint az első fokon eljáró Mezőkövesdi Járásbíróság részletes tanú- és szakértői bizonyítást folytatott le, az időjárási- és útviszonyokat kellő alapossággal feltárta, és a bizonyítékok mérlegeléséből okszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a gépkocsi megcsúszása által előidézett súlyos kimenetelű baleset a vádlottnak nem róható fel. A vádlott ugyanis nem számíthatott az útburkolat hirtelen, előre nem látható változására, a lokálisan kialakult jéghártya-képződést nem láthatta előre. Az autópályán addig jegesedést sem a vádlott, sem a közlekedés más résztvevői nem észleltek, és ilyen körülményre a közút kezelője sem figyelmeztette az arra haladókat. A baleset helyszínéig megtett több mint 100 kilométernyi útszakaszon tapasztaltak alapján nem merült fel a sebességcsökkentés szükségessége - írták. Ezt támasztották alá a vádlott után a helyszínre érkező járművek vezetői is, akik közül egy, megengedettnél jelentősen alacsonyabb sebességgel haladó autó sem tudta elkerülni az ütközést - tették hozzá.

A stabilitásvesztés oka az eljárásban nem volt feltárható, a jeges útfelületen a szakértői vélemények alapján akár enyhe fékezés is okozhatta - közölték.

A vádlott esetében tehát bűncselekmény elkövetése nem állapítható meg, ezért a törvényszék helybenhagyta az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét - áll a közleményben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....